
Incze Leó facebookos bemutatkozása szerint „jobber, influenszer, gamer”, aki reméli, hogy „egyszer a Megafon csapat tagja” lesz. Január végén indította el Facebook-oldalát, ahol megelőlegezve magának a Megafon bizalmát, hivatalos elérhetőségként a fideszes influenszereket csokorba gyűjtő oldal email-címét adta meg, első bejegyzésében pedig rögtön illusztrálta, milyen érzés lesz beleszagolni a levegőbe az áprilisi választás után.
Incze Leó nagyon gyorsan érzett rá, hogyan kell úgy kommunikálni, mint Deák Dániel, Déri Stefi vagy Trombitás Kristóf, eddig látszólag csak azt rontotta el, hogy az emojikat nem a mondatai elejére, hanem a végére helyezte el, de egy paródiába ennyi talán belefér. Ja igen, mert bármennyire is megtévesztő lehet első ránézésre, Incze Leó profilja valójában egy olyan vicc, ami túlságosan hihetőre sikerült. Legalábbis ezt igazolja kommentelőinek egy része:
Persze érthető, hogy 2022-ben Magyarországon az alábbiak láttán először senkinek sem jut eszébe, hogy ez csak vicc.
Mint ahogy azt is viszonylag sokan vették komolyan, amikor három pontban levezette, hogy „a szoci árszabályzás rossz volt, a Fideszes árstop pedig jó”.
Pedig viszonylag könnyű észrevenni, hogy Incze Leó nem valós személy. Egyrészt rögtön elárulja a látványosan debil szóviccet rejtő név, másrészt egy sima képkereséssel kideríthető, hogy a képeken látható bajszos fiút ábrázoló stockfotókat bárki bármikor letöltheti a freepik oldaláról.
A legtöbb interakciót és kiboruló kommentelőt eddig az a bejegyzés hozta, ahol a magát Incze Leónak kiadó srác/lány/csoport arról értekezik, hogy „a magas infláció jó a gazdaságnak”.
De már azzal is sikereket ért el a pár száz fős követőtáborán belül, hogy azon posztját, amelyben azt kéri, „mutassuk meg az igazat! Oszd meg minél több Fideszes és jobboldali érzelmű csoportban az oldal bejegyzéseit, mielőtt még megelőz a balos propaganda!”, valóban többen is megosztották.
Mármint azt, hogy „a jobboldali gazdaságpolitika nem hagyja, hogy a szabadpiac bizonytalan körülményeket teremtsen, ezért avatkozik be az állam a gazdaságba cenetralizárcióval, újraelosztással és árszabályozással”.
Viszont meglepően kevés embert mozgatott meg azzal a posztjával amely szerint: Gyurcsány!
Egyébként sikerült felvenni a kapcsolatot Incze Leóval, bár először csak egy automatikus üzenettel válaszolt, miszerint: „Fidesz Megafon Orbán Alapjogokért Központ Keresztény Konzervatív Jobboldal”, majd később érdeklődésemre elmondta még, hogy „a 444-et köztudottan Soros György finanszírozza, aki olyan klasszikusan baloldali kommunista ármányok révén gazdagodott meg, mint a szabadpiaci tőzsdespekuláció”.
Add tovább!
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.