Indiai egészségügyi dolgozók állítják, sok helyen sumákolnak az oltással

járvány
2022 február 02., 09:31

Az ország vakcinációs programjának élvonalában dolgozó egészségügyi dolgozók állítása szerint vannak emberek, akiknél regisztrálják, hogy megkapták a vakcina mindkét dózisát, pedig valójában nem is adják be a másodikat - írja a Guardian.

A dolgozók szerint a kormány részéről akkora a nyomás, hogy sok helyen úgy érzik, nem tehetnek mást. Elmondásuk szerint roppant könnyű csalni, egyszerűen az első oltásnál felvett személyes adatokkal machinálnak.

Az állampolgárok oltási státuszát egy CoWIN-nak nevezett, a kormány által fejlesztett platformon vezetik. A CoWIN igazolását világszerte elfogadják, lehet vele utazni az államok között és más országokba is, azokba is, amelyek csak teljes oltottsággal engedik a belépést az országba.

A kormány célja az volt, hogy 2021 végéig mindenki legyen beoltva Indiában, de ez nem sikerült. A hivatalos statisztikák szerint a felnőtt lakosság 75 százaléka megkapta már mindkét dózist. Múlt héten a miniszterelnök, Narenda Modi Twitteren azt írta, büszke mindenkire, aki elősegíti az oltási folyamatot.

A dolgozók ugyanakkor azt állítják, a számok manipuláltak, és ők úgy becslik, a városokban és környékükön 20-35 százalékos lehet az átoltottság, vidéken pedig 40-60 százalék.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.