Bővítik a Szent János kórház gyermek- és ifjúságpszichiátriai rehabilitációs részlegét

Egészségügy
2022 február 3., 11:04

A kormányzat 1,26 milliárd forintból kibővíti az Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő gyermek- és ifjúságpszichiátriai rehabilitációs részlegét - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön.

photo_camera Szent János kórház Fotó: Halász Júlia

A II. kerületi Baba utcai fejlesztés célja, hogy a 8-16 éves gyerekek komplex kezelését egy helyen lehessen biztosítani - mondta el Kásler. A meglévő huszonöt rehabilitációs fekvőbetegágy mellett kialakítanak tizenkét nappali kórházi helyet is, valamint az ambuláns kapacitás kétszeresére emelését tervezik 32 szakorvosi és 120 nem szakorvosi órával.

Az osztály jelenlegi helyét a II. kerületi Ali utcában 2020-ban kibővítették, az intézmény kertjében egy 40 négyzetméteres foglalkoztató épült. A mostani fejlesztés ennek a teleknek a közvetlen szomszédságában valósul meg, a kórház vagyonkezelésében lévő Baba utcai Járitz-villa épületében.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt