Szijjártó Péter: Magyarország nem fogad új NATO-csapatokat

külföld
2022 február 09., 20:56

Magyarország nem fogad új NATO-csapatokat – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Euronewszal, amit a hvg.hu szemlézett. Ezzel a cikk szerint gyakorlatilag lezártnak tekinthető a kérdés, hogy érkezik-e Magyarországra is amerikai katonai segítség az ukrán-orosz konfliktus kiéleződése nyomán: a Joe Biden által a NATO keleti tagállamaiba küldött többezres különítményből eddig Lengyelország és Románia fogadott katonákat, míg a NATO többi tagállama Észtországba, Lettországba, Litvániába, illetve Lengyelországba is delegált már csapatokat.

Nem egyeztünk meg és nem is fogunk megegyezni a csapatokról, mert már így is vannak Magyarországon NATO-csapatok a magyar hadsereg formájában, akik jól felszereltek és tudnak gondoskodni az ország biztonságáról

- mondta Szijjártó Péter.

A külügyminiszter az interjúban hangsúlyozta: mindent meg kell tennie az Egyesült Államoknak, Európának és Oroszországnak, hogy elkerülje a legrosszabb forgatókönyvet, amellyel szerinte egyébként Közép-Európa kerülne a legnagyobb veszélybe.

Ebben a cikkünkben írtuk meg, hogy a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében elért eredmények miatt „Barátságért” kitüntetést vett át december 30-án Szijjártó Péter külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminisztertől Moszkvában.(hvg)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.