4 éve az első dél-koreai olimpiai curlingéremmel lepték meg a világot, Pekingtől is sokat várnak a Fokhagymalányok

sport
2022 február 10., 16:53
comments 1

Curlingrajongók milliói hittek a csodában, de csütörtökön (magyar idő szerint) délután a dél-koreai női curlingcsapat a papírformának megfelelően 12-7-re kikapott Kanadától. Veszve még semmi sincs, a Fokhagymalányoknak nevezett dél-koreai csapat pénteken a britekkel, szombaton az orosz csapattal, vasárnap Kínával, a jövőhéten pedig sorban az Egyesült Államokkal, Japánnal, Svájccal, Dániával és Svédországgal mérkőznek, szóval még bőven van lehetőségük javítani.

A csapat a 2018-as, dél-koreai Phjongcshangban rendezett téli olimpián gyűjtött komoly rajongótábort, akkor ugyanis mindenkit meglepve a dobogó második fokán végeztek Svédország mögött, ezzel megszerezve országuk első olimpiai érmét curlingben. Az már 2018 előtt is látszott, hogy jó a csapat, regionális versenyeken rendre jól szerepeltek, 2018-ban viszont a körmérkőzéseken a télisportok olyan nagyhatalmait verték meg, mint Kanada, Svájc, Dánia, Svédország, az orosz csapat, vagy az Egyesült Államok. Az elődöntőben aztán Japánt verték, a döntőben pedig kikaptak a svédektől, akiket a körmérkőzésen még sikerült megverniük.

photo_camera Fotó: VINCENT JANNINK/AFP

Dél-Korea curlinglázban égett.

9 hónappal később a csapat váratlanul sajtótájékoztatót hívott össze, amin az egész országot sokkolva elmondták, hogy két edzőjük és az egyik edző apja, aki egyébként a dél-koreai curlingszövetség elnöke is, verbálisan és érzelmileg bántalmazta őket. A három férfi rendszeresen szidalmazta a játékosokat, megtiltották nekik, hogy más sportolókkal érintkezzenek, vagy közösségi oldalakat használjanak, zsarolásképpen visszatartották a pénzdíjaikat, és megpróbálták kirakni a csapatból Kim Ündzsung csapatkapitányt, amikor megtudták, hogy szeretne családot alapítani.

photo_camera Kim Ündzsung játék közben Fotó: ZHANG LONG/Xinhua via AFP

A sajtótájékoztató fontos pontja volt a dél-koreai profi sport megújulásának, az ország azóta is igyekszik szembenézni a korábbi években kialakult, szélsőségesen tekintélyelvű szemlélettel, ami miatt az edzőket senki nem ellenőrzi, és bármit megengedhetnek maguknak a sportolókkal szemben. Az idősebb dél-koreai sportolók többnyire hozzászoktak a szóbeli, érzelmi és gyakran fizikai bántalmazáshoz, a fiatalabbak azonban már egyre gyakrabban nem fogadják el a helyzetet, és a nyilvánossághoz fordulnak.

A Fokhagymalányok kiállása sokaknak erőt adott ahhoz, hogy beszéljenek a sérelmeikről.

A Kim Ündzsung, Kim Jongmi, Kim Kjonge, Kim Szonjong és Kim Csohi által alkotott csapatot azért nevezik Fokhagymalányoknak, mert négyük a fokhagymatermesztéséről ismert dél-koreai Iszong mezővárosból származik, igaz, bár mindannyiuk vezetékneve Kim, csak ketten testvérek közülük, Jongmi és Kjonge.

photo_camera Fotó: LILLIAN SUWANRUMPHA/AFP

Az 53 ezer lakosú, fokhagymatermelő Iszong azért lett a dél-koreai curlingforradalom központja, mert itt nyílt az ország egyik első curlingcsarnoka 2006-ban, miután egy városi tisztviselő kanadai látogatása során felfigyelt a sportra. Ebben a csarnokban szerette meg a sportot egy középiskolai tornaórán Kim Ündzsung, aki jelenleg a világranglista 7. helyezettje. Ő csábította maga mellé osztálytársát, Kim Jongmit, aki végül testvérét, Kjongét is elhozta az edzésekre, ők alkotják a jelenlegi olimpiai csapat magját.

A rendkívül konzervatív és tekintélyelvű Dél-Koreában már az is nagy szó, hogy 5 lány egy kis vidéki városból ilyen sokra vigye, és a csapattagok sokat is szenvedtek ettől, edzőik és a koreai curlingszövetség elöljárói rengeteget kritizálták őket a származásuk miatt is, azt mondogatták nekik, vidéki lányokat nem is éri meg sportra tanítani.

photo_camera Kim Kjonge játék közben Fotó: WU GANG/Xinhua via AFP

A csapat sajtótájékoztatója után a dél-koreai kormány vizsgálatot indított az edzők és a curlingszövetség vezetői ellen, és kiderült, hogy a sportolók vádjai igazak. Az érintett sportvezetőket ezért egész életükre eltiltották a sportszakmai feladatoktól. Ezután fordult a nyilvánossághoz Sim Szukhi kétszeres olimpiai aranyérmes rövidpályás gyorskorcsolyázó azzal, hogy korábbi edzője többször megerőszakolta. A férfit tetteiért azóta 10 év börtönre ítélték.

A botrány után a koreai curlingszövetség vezetőket cserélt, és a 2022-es pekingi téli olimpiára már 3 külföldi edzővel küldte ki női, férfi és vegyes curlingcsapatait. A Fokhagymalányok edzője a kanadai Peter Gallant lett, és sokan azt várják, hogy Gallant szakértelme még magasabbra röpíti majd a csapatot.

A New York Times-nak nyilatkozva Gallant azt mondta, a csapat elfogadta őt, és olyan nagy tisztelet övezi, hogy a sportolók appának azaz apának hívják, és semmit nem kérdőjeleznek meg, amit mond. A szakember szerint ez a tisztelet a dél-koreai hagyományokból fakad, ahol az életkornak és a tekintélynek óriási szerepe van, de az edző is elismerte, hogy a közös munka szempontjából nem feltétlenül jó az a korlátlan odaadás, amivel a csapattagok alávetik magukat neki. „Egy edző szereti, ha a sportolói visszakérdeznek” - írta.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.