Gyógyszerekkel ölték meg a budai milliárdost, akire aztán rágyújtották a vidéki kastélyát

február 11., péntek 12:18
4

Az orvosszakértői vélemény szerint halálra gyógyszerezhették gyilkosai azt a milliárdos vállalkozót, akinek összeégett holttestét 2020 augusztusában találták meg a Baranya megyei Báron, közölte pénteken a rendőrség.

A leégett bári kastély tulajdonosa a hatvanas éveiben járó Mészáros István milliárdos, aki Budapesten, a XII. kerületben lakott. Az alkoholista, pszichiátriai kezelésre szoruló férfi egyedül élt a villájában, viszont 2020 tavaszán BMW-kkel, Audikkal kopasz, nagydarab férfiak kezdtek el a házába járni. Mészáros pedig lényegében eltűnt, nem járt sehová, miközben a környékbeliek szerint a házában valakik nagy bulikat tartottak.

A pénteki sajtótájékoztatón Harmati Béla rendőr ezredes elmondta, hogy Mészáros lánya már 2020 áprilisában feljelentést tett a rendőrségen, ami arról szólt, hogy az apja mentális problémákkal szenved, és olyanon veszik körül, akik akadályozzák abban, hogy akár vele vagy a másik lányával tartsa a kapcsolatot. A mobilját is elvették, hogy elzárják a külvilágtól.

Kovács Gergő XII. kerületi kutyapárti képviselő akkor azt írta az oldalán, hogy Mészáros látogatói a Makai klán nevű bűnbanda tagjai voltak, akik át is íratták a férfi vagyonát és cégeinek irányítását egy bizonyos Kiss Józsefre, akit Mészáros korábban nem ismert. Mindez 2020 májusában történt, augusztusban pedig Mészáros István meghalt.

A férfit vényköteles gyógyszerekkel, antidepresszánsokkal és alkohollal tömték, és bódult állapotában különböző, a cégei és a vagyontárgyai megszerzésére lehetőséget nyújtó nyilatkozatokat írattak alá vele. Ezek között volt egy végrendelet is, amelyet a férfi az állítólagos élettársa javára írt alá, de ez a nő egyébként M. Zsolt barátnője volt.

Harmati elmondta, hogy a budapesti rendőrség április 2-án a gyámhivatalhoz, illetve a kormányhivatalhoz fordult, hogy helyezzék gondnokság alá a mentális és fizikai problémákkal küzdő vállalkozót. Ezt a kormányhivatal június 25-én hagyta jóvá, és gondnokot rendelt ki mellé. Ezután mentek le Bárra.

A nyomozás adatai szerint a társaság tagjai akkor dönthettek vállalkozó sorsáról, amikor a lánya kezdeményezésére a férfit gondnokság alá helyezték. Ez vezetett ahhoz is, hogy a férfit a XII. kerületi villájából Bárra költöztették. Ezután ugyanis a gyámhivatal zárolta a férfi bankszámláit, illetve M. István ellenszegült, amikor az értékpapírjait akarták pénzzé tenni. A gyanúsítottak már biztosítottnak érezték az érdekeiket azzal, hogy a végrendeletében M. István az élettársára hagyta a vagyonát. A végső lökést az adhatta meg, hogy augusztus 10-én az áldozatnak meg kellett volna jelennie a főváros XII. kerületében, a gyámhivatalban, M. István pedig azzal fenyegetőzött, hogy a meghallgatáson kitálal.

A 62 éves. Mészáros István meggyilkolásával két férfit, M. Zsoltot és K. Istvánt gyanúsítja a rendőrség, előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt, továbbá a két férfit és három társukat sikkasztással is gyanúsítják.

A nyomozás adatai szerint a társaság tagjai, több mint 40 millió forintnyi értéket szereztek meg a mentálisan leépült, pszichiátriai beteg, alkoholfüggőséggel küzdő vállalkozótól, majd a gyilkosságot leplezendő, a holttestre rágyújtották a kastélyát.

Petőfi Attila országos főkapitányi biztos elmondta, hogy tavaly augusztus 10-én riasztották a lángoló bári kastélyhoz a tűzoltókat, akik az épületben egy felismerhetetlenségig összeégett holttestet találtak. Később is csak genetikai vizsgálattal sikerült igazolni az áldozat személyazonosságát, illetve kiderült, hogy a férfi emberölés áldozatává vált.

A gyanúsítottak eladták a férfi csömöri telephelyén található vashulladékot, amivel 10 millió forintnyi kárt okoztak. Az áldozat lánya pedig arról számolt be, hogy 30 millió forintnyi érték tűnt el a bári kastélyból. Ebből 5 millió forintnyi később megkerült.

Az egyelőre nem számszerűsíthető, hogy a társaság az eltelt hónapok alatt mennyi pénzt szerzett meg Mészáros Istvántól, aki 5 és 10 milliárd forint közötti vagyonnal rendelkezett. (police.hu/MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt