Strómanokra épített piramissal csalta az adót egy biztonsági cég Somogyban

február 11., péntek 7:51
1

A Somogy Megyei Főügyészség üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a hatvanas éveiben járó férfival és hét társával szemben, akik egy céghálózat kiépítésével csalták el a közterheket.

A vádlott és a cégek operatív működtetésében aktívan részt vevő két társa az elkövetéshez használt fővállalkozás alá szervezve egy olyan adózási rendszert dolgozott ki, aminek segítségével az általuk foglalkoztatott portások, illetve vagyonőri tevékenységet végző dolgozók után fizetendő közterhek fizetése alól mentesültek,

mivel a dolgozókat más strómancégekbe jelentették be.A vádlottak a fővallálkozásba a strómancégek által kiállított fiktív számlákat is befogadtak, amivel pedig az általános forgalmi adójukat csökkentették.

A több szinten szervezett cégpiramis úgy működött, hogy a fővállalkozás alá szervezett cégek tényleges tevékenységet nem végeztek, a névlegesen általuk nyújtott őrzési szolgáltatás ellenértéke csak keresztülfolyt a bankszámlájukon.

A cégek az ÁFA-bevallási kötelezettségüknek ugyan nagyrészt eleget tettek, azonban fizetési kötelezettségüket nem teljesítették, ellenben a cégpiramisban felettük álló gazdasági társaság részére az alkalmazottak foglalkoztatásával összefüggő valótlan tartalmú számlákat bocsátottak ki, amiket végül a fővállalkozás használt fel a könyvelésében és az adóbevallásaiban.

A bűncselekmények elkövetésében vezető szerepet játszó vádlottak mellett öt társuk a strómancégek működtetésében működött közre. A vádlottak közel 150 millió forint kárt okoztak az állami költségvetésnek.

A Somogy Megyei Főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában hat vádlottal szemben végrehajtandó, egy vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztés, míg egy vádlottal esetében pénzbüntetés kiszabására tett indítványt. Az ügyészség emellett a haszonhúzó fővállalkozással szemben vagyonelkobzás és pénzbírság alkalmazására, valamint az egyik strómancég megszüntetésére is indítványt tett.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt