A Kanadából Amerikába szállított öt beluga közül már kettő elpusztult

ÁLLAT
2022 február 14., 7:06

Tavaly kutatási céllal szállítottak Kanadából az Egyesült Államokba öt belugát, vagyis fehér delfint, az állatok közül azonban kettő már elpusztult a connecticuti Mystic Aquariumban. Egy hím példány még augusztusban pusztult el, most pedig egy nőstényt kellett intenzív kezelésben részesíteni, de hétfőre ő is elpusztult. Ahhoz, hogy meg tudják állapítani a halál okát, még fel kell boncolni az állatot. Az augusztusban elpusztult hímnek bélrendszeri problémája volt.

photo_camera Fotó: TIMOTHY A. CLARY/AFP

A Guardian cikke szerint hosszas küzdelem volt megszerezni a kanadai és az amerikai hatóságok engedélyeit, de végül 2021-ben sikerült átszállítani az öt belugát Ontarióból, a Marineland állatkertből. Az állatvédők már akkor is tiltakoztak, és próbálták megakadályozni az állatok szállítását. Később pedig azt állították, hogy az amerikai kereskedelmi miniszter és a Nemzeti Tengeri Halászati Szolgálat által kiadott engedély nem foglalkozott megfelelően az Egyesült Államokba szállított belugáknak okozott lehetséges károkkal.

Az állatok – amelyek a szállítás idején 7-12 évesek voltak – fogságban születtek. A hatóságok emiatt korábban azzal érveltek, hogy egyébként sem lehetne őket biztonságosan szabadon engedni az óceánban. A Mystic pedig azzal érvelt korábban az állatok átszállítása mellett, hogy a belugák egy túlzsúfolt helyen éltek Kanadában, ötven másik belugával együtt.

Egy amerikai állatvédő szervezet, az Animal Welfare Institute a honlapján közzétett nyilatkozat szerint a halálesetek kivizsgálására szólított fel. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt