1963 óta először történt halálos cápatámadás Sydney partjainál

baleset
február 16., 13:30

Szemtanúk szerint délután egy körülbelül 4,5 méteres fehér cápa tépett szét egy fürdőzőt Little Bay előváros strandjánál.

Médiajelentések szerint szemtanúk „emberi maradványokat és sok vért” láttak a tengerben a támadás helyszínén. A hatóságok csak annyit közöltek, hogy az áldozat „katasztrofális sérüléseket szenvedett”.

A beszámolók szerint a hangos sikításra felfigyelő szemtanúk azt látták, hogy egy tengeri ragadozó „függőlegesen” támad rá egy, a lehűlés ellen védő úszóruhát viselő emberre.

„Egy kiáltást hallottunk, megfordultunk, olyan volt, mintha egy autó csapódott volna a vízbe, egy nagy csobbanást hallottunk, majd a cápa marcangolni kezdte a testet, minden csupa vér volt” – mondta egy szemtanú a Nine helyi tévécsatornának.

A kiérkező mentők már semmit sem tudtak tenni, a strandot lezárták. Az áldozat kilétét nem közölték.

photo_camera Fehér cápa Ausztrália partjainál Fotó: Patrice Heraud/Biosphoto

A Sydney Morning Herald szerint Sydney partjainál 1963 óta ez volt az első halálos cápatámadás.

Új-Dél-Wales állam kormánya dollármilliókat költött olyan technológiákra, amikkel megelőzhetők a cápatámadások, így védőhálót feszítettek ki a vízben 51 fürdőhely körül, drónokat, továbbá olyan cápalehallgató állomásokat helyeztek üzembe, amik műholdakkal figyelik a ragadozókat, és vészjelzést küldenek, ha fehér cápát észlelnek. (MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt