Chilében gyakorlatilag kihalt egy nép

KULTÚRA
2022 február 17., 05:38
comments 4

93 éves korában meghalt Cristina Calderon, az utolsó, aki anyanyelvként használta a chilei yaghan nyelvet, amelynek nincs írott formája.

photo_camera Cristina Calderon Fotó: MARTIN BERNETTI/AFP

„Én vagyok a yaghan nyelv utolsó beszélője. Mások értik, de nem beszélik, vagy nem ismerik úgy, mint én” – ezt Calderon mondta még 2017-ben Villa Ukikában, ahol él még pár yaghan. Maurice van de Maele, egy a régióban élő antropológus akkor azt mondta, „a fiatalabb generáció ismeri a nyelvet, de nem olyan mértékben, mint Cristina”. A France 24 szerint Calderon halála „csapás a Dél-Amerika déli csücskében élő, kihalófélben lévő kultúrára”.

A yaghanok 6000 éve élnek a Dél-Amerika csücskében fekvő régióban, az európai telepesek érkezésekor még háromezren voltak. A telepesek érkezése megváltoztatta szokásaikat, életmódjuk helyhez kötöttebb lett, félő volt, hogy elveszítik törzsi legendáikat is. Egykor a halászatból éltek, de ma már főként turizmusból élnek, kézműves termékeket készítenek és idénymunkásként dolgoznak.

Calderont, aki sokáig a kulturális ellenállás szimbóluma volt Chile őslakos közösségei számára, a chilei kormány 2009-ben „élő emberi kincsnek” nevezte a „kihalófélben lévő kultúra megőrzésében végzett munkája” miatt. (France24)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.