2022 február 22., 06:05

Az invázió, ami nem az

Amilyen harcias volt az elmúlt hetekben Joe Biden kormánya, annyira hezitál most, amikor történt is valami. Az elnök Putyin hétfői bejelentése és az orosz csapatok Kelet-Ukrajnába küldésének elrendelése után nem nyilvánította Ukrajna inváziójának a történteket. Ha annak nyilvánította volna, az USA kénytelen volna bevezetni azokat a minden eddiginél keményebb szankciókat, amikkel Biden már hónapok óta fenyegetőzik, most azonban már arról beszélnek, hogy ugyan új szankciókat fognak életbe léptetni, ám ezek még nem azok, amikről korábban beszéltek.

A Washington Post szerint Putyin ügyesen taktikázott, amikor előbb elismerte a szakadár területek függetlenségét, majd csupán arra utasította a csapatait, hogy ezekre a területekre vonuljanak be. Már csak azért is, mert ezeken a területeken a nyugati hatalmak állításai szerint eddig is voltak orosz csapatok, így a bevonulást logikailag valóban nem lehet új inváziónak minősíteni. Másrészt ha az amerikaiak se tekintik annak, akkor még marad tere a diplomáciának is, amit csak az lehetetlenítene el, ha Oroszország olyan ukrán területek ellen is támadást intézne, legyen szó katonai vagy kiberműveletekről, amiket ezidáig elkerültek a harcok.

Az alábbi videón a belogorodi határátkelőnél sorakozó orosz alakulatok láthatók, a felvétel még hétfőn napközben, Putyin bejelentése előtt készült:

link Forrás