Segélykérő üzenetet küldött kislányával az iskolába a bántalmazott Las Vegas-i anya, a kiérkező rendőrök a fagyasztóban találták meg a másik gyerekét

bűnügy
2022 február 23., 18:42

Az iskolába induló kislányára bízott, kézzel írt üzenetben kért segítséget egy bántalmazó kapcsolatban élő Las Vegas-i anya - közölte a helyi rendőrség. A nő arról írt, hogy a barátja akarata ellenére tartja bezárva és hogy aggódik, mert régóta nem látta az óvodás korú fiát. A levelet elolvasó tanár azonnal értesítette a rendőrséget, a családhoz kiérkező nyomozók pedig borzalmas felfedezést tettek.

A nő azt mondta nekik, hogy a barátja nem engedi ki az utcára, sőt azt is megtiltotta neki, hogy a garázsba betegye a lábát. Arról kérdezgette a rendőröket, hogy nem hallottak-e a 4 év körüli kisfia hollétéről, akit december 11-én látott utoljára.

Amikor a rendőrök a beszélgetést követően elkezdték átkutatni a házat, a tiltott zónának számító garázsban a fagyasztóban megtalálták a kisfiú holttestét.

A harmincas éveinek vége felé járó barátot letartóztatták emberrablás gyanújával, de emberöléssel - egyelőre legalábbis - nem gyanúsítják, úgyhogy az ügy még bőven tele van felderítetlen szálakkal.

(via NBC News)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.