ATV: megvan a megállapodás az ellenzéki listáról

POLITIKA
2022 február 24., 12:54

Megvan a megállapodás az ellenzéki pártok között az ellenzék közös listájáról – értesült az atv.hu.

Eszerint a lista első 45 helye a következőképpen oszlik meg:

14 – DK

12 – Jobbik

8 – Momentum

8 – MSZP-Párbeszéd

3 – LMP

A Jobbik, a Momentum és a Párbeszéd saját, befutó helyei közül 1-1 helyen Márki-Zay Péter kérésének megfelelően roma politikust indít. A DK pedig vállalta, hogy ha az LMP a 2 várható helyett csak 1 egyéni győzelmet arat, akkor kompenzálja az LMP-t saját befutó helyeinek egyikével, hogy a zöldpárt frakciót alakíthasson.

Az MSZP és a Párbeszéd tehát elfogadta, hogy összesen 8 helyük lesz az első 45-ből, cserében megkapták a lista 46. és 47. helyét, és a teljes (279 fős) lista további részében is kapnak még helyeket. A parlamenti bizottságok tekintetében MSZP, Momentum, DK, majd Jobbik választ elnöki helyeket - írta az atv.hu.

Szombat a listaállítás határideje, tehát eléggé szorította az idő az ellenzéki pártokat. A vita egy, esetleg két hely miatt ment eddig. A nézeteltérések arról szóltak leginkább, hogy az MSZP-nek és a Párbeszédnek együtt 8, 9, vagy 10 helye legyen-e az ellenzék közös listájának első 45 helyén.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.