Kipróbáltuk: itt ugyanolyan egyszerűen rendelheted meg a lakásfelújítást, mint máshol a kaját

hirdetés
2022 február 28., 07:10
ad

Egy kétgyermekes fiatal pár, Mónika és Ádám épp most fejezték be a lakásuk felújítását mindössze négy hét alatt, méghozzá a napi munkájuk mellett, a szabadidejükben. Erről mondták el nekünk véleményüket.

„Annak ellenére, hogy mindketten a munkával és a gyerekekkel vagyunk elfoglalva, szükségünk volt a változásra. Szerettünk volna pár dolgot felújítani, hogy még hatákonyabbá tegyük az életterünk. Ugyanakkor el akartuk kerülni azt a helyzetet, hogy a munka időközben félbemarad, hiszen végig a lakásban laktunk. Attól tartottunk, hogy a folyamat megkezdése után egyezkednünk fog kelleni a kivitelezővel, mert emelni fogja az árat” – mondja Ádám.

Minden szükséges információt és paramétert a lakással kapcsolatban feltöltöttek az internetre, Ádám még időbeosztást is készített. „Amikor szakképzett cégeket vagy munkásokat kerestem, rátaláltam a Wilio szolgáltatására. Azt olvastam a honlapjukon, hogy minden szükséges szolgáltatás megrendelhető rajtuk keresztül online, és a kártyás fizetés is egyszerű. Tetszett, hogy elég megadnom a hirdetést, majd válogathatok a különböző szakértők személyre szabott ajánlatai közül. Jó módszernek tűnt az árak gyors összehasonlítására és az ellenőrzött szakik megtalálására.”

„Amit szintén jó dolognak tartunk, hogy a Wilión fix árajánlatok vannak. Megrendeltem a kívánt szolgáltatást, kifizettem, de a szakember csak akkor kapta meg ezt az összeget, amikor megerősítettem, hogy elégedett vagyok az elvégzett munkával. Így nem kértek előleget, és időben befejezték a felújítást.” – tette hozzá Mónika.

„A dolgok felgyorsítása érdekében több hirdetést is megadtam, részfeladatokra bontva a projektet: fürdőszoba felújítása, padlócsere, valamint új konyhabútor és mosogató beszerelése. A szakiktól számos további kérdést kaptam. Szerencsére az alkalmazáson keresztül is lehet fotókat és rajzokat küldeni, így nem kellett semmilyen ellenőrzést végeznünk. Egy helyi céget választottunk a fürdőszobára és két ügyes srác megcsinálta a konyhát és kicserélték a padlót. Később megtudtam, hogy ha mindent egy megbízásként adtam volna meg, akkor hozzám rendeltek volna egy kapcsolattartó személyt a Wiliótól, aki felügyelte volna a projektet.”

"Felmerült egy kisebb probléma a mosogató beszerelésénél, mert az előzetes mérésem kicsit pontatlan volt. De a srácok tudtak segíteni, beállították a helyszínen a szekrényeket. Nagyon örültünk, hogy csak egy hiba merült fel egy ilyen komplex munka során.”

Az elkészült lakáson megtekinthető az elvégzett munka eredménye: szép konyha, felújított fürdőszoba, valamint új padló.

„Van néhány tippünk azok számára, akik felújítást terveznek. Pénz- és időmegtakarítás szempontjából a vezetékeket ugyanazon a helyen hagytuk a konyhában és a fürdőszobában. Azzal is rengeteg időt és energiát spóroltunk meg, hogy a Wilio weboldalán keresztül kerestünk szakembereket. Mindig elérhető voltam az alkalmazáson keresztül vagy telefonon, hogy válaszoljak a felmerülő kérdésekre. Ez feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy a projekt folyamatosan haladjon. Mindkettőnkről elmondhatom, hogy nagyon boldogok vagyunk, hogy így alakult az egész. Végül elég volt értékelni a szakik munkáját, és amikor megerősítettem, hogy minden elkészült, a Wilio rendezte a kifizetést. Ez egy igazán kényelmes és biztonságos módja a fizetésnek.” – árulta el Ádám.

A Wilio Magyarország mellett Romániában és Szlovákiában is működik.