A kommunikációs államtitkár Facebookon ismertette a március 15-i programokat, egyben közölte azt is, hogy „megtartotta első ülését a március 15-i nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs”.
Elmondta, hogy a programok már március 12-én kezdődnek a Múzeumkertben, ahol koncertek és gasztrovásár is lesz, a budai Várban és a Várker ót Bazárban pedig családi programok lesznek.
Március 14-én adják át a Kossuth-, illetve Széchenyi-díjakat, 15-én zászlófelvonással indítanak, délután Orbán Viktor mond beszédet a Kossuth téren, illetve „a szervezők kérésére március 15-én is csatlakozik majd a Békemenet a díszünnepséghez”. Az nem derült ki, hogy itt melyik esemény szervezőire gondolt: a Békemenet szervezőire vagy az állami ünnepségek szervezőire.