2022 március 15., 14:15

Az m1-en már számháborúznak

Fábián Barna azt mondta, hogy az ellenzék a Március 15-e téren találkozott volna, de aztán ott 300-an sem voltak, míg a Békemeneten több százezren. Aztán kapcsolták a Kossuth teret, ahol a bejelentkező műsorvezető azt mondta, hogy nagyon kellemes, jó hangulatban sétáltak a Békemeneten, „felemelő érzés látni ezt a sok hazáját szerető embert, akik az ország minden pontjáról érkeztek, sőt a világ több pontjáról is”, és igazgatottan várják már Orbán beszédét. Majd arról csevegtek a stúdióban, hogy Magyarországon már egyre többen vállalják nyíltan a szavazatukat, nem is húzzák be a függönyt a fülkében, ezt nem érti meg az EBESZ.