Állok az Elvis Presley park szélén a járdán, és tátott szájjal nézem a jelenést: egy csapat vidám olasz szakszervezetis az Avanti ragazzi di Buda - úgyis mint Előre mind pesti srácok - című dalt énekelve vonul alakzatban, zászlókat lengetve, hogy beálljon a Békemenet elejébe. Miközben az olaszok a piszkos ruszkikra célozva azt harsogják, hogy

Il sole non sorge piu al Est

vagyis a Nap már nem keleten kel fel, én a Romantikus Erőszak munkásságának nagyfogyasztójaként magyarul dünnyögöm magamban, hogy

Hat dicső virradat és éj
Minden pillanat a szívemben él
De a ruszki páncélos nyomában
Csend jött, halál és tél

Lánctalpak törték a csontot
Védőkart nem nyújt senki sem
A világ csak messziről nézte,
hogy a vérünk színe milyen

Miközben arra készülök, hogy részt vegyek egy menetelésen, aminek a szervezői Vlagyimir Putyin üzeneteinek hazai terjesztői, akik azért támadják az életükért küzdő ukránokat, hogy van képük megvédeni a hazájukat, civileknek is fegyvert osztva.

Az irrealitás érzésétől megmámorosodva gyorsan lecsekkolom a telefonon, hogy ez az UGL nevű olasz szakszervezeti szövetség önbevallása szerint is igen közel áll Matteo Salvinihez, Orbán szélsőjobboldali olasz szövetségeséhez, akit a nyugat-európai újpopulista-menekültgyűlölő szélsőjobbos pártok nagy részéhez hasonlóan Vlagyimir Putyin pénzelt a háttérből. És akit a napokban emiatt nyilvánosan alázott meg Wojciech Bakun, a lengyelországi Przemysl polgármestere.

„Nehéz nekem nagy tisztelettel beszélnem Salvini úrral. Az ő jelenléte Przemyślben némileg arcátlannak mondható. Azért hoztam neki egy személyes ajándékot. Képviselő úr, szeretném ha ebben a pólóban menne el a határra vagy a menekültközpontba”

– mondta neki a kamerák kereszttüzében Bakun, majd elővett egy fehér pólót, rajta Putyin arcképével és az „orosz hadsereg” felirattal. Salvini ugyanis pár éve ilyen pólóban fotózkodott. Bakun polgármester egyébként egy szélsőjobbos-populista, az EU-ból való kilépést szorgalmazó párt politikusa.

Úgy szédültem, mint Szijjártó Péter Szergej Lavrov szaunájában. És még el sem indult a menet.

Az ilyen jelenetek miatt is szerettem mindig is Békemenetre járni. Meg azért is, mert sehol nem lehet annyit megtudni úgy általában Magyarországról és azon belül az orbánista tábor pillanatnyi állapotáról, mint ezeken a közösségi fesztiválokon.

Ez a március 15-i menet + beszéd kombó is ilyen szemnyitogató alkalom volt.

Maga a program szigorúan vett Békemenet-része, vagyis azoknak a vonulása, akik nem kapásból az Orbán-beszéd Kossuth téri helyszínére mentek, idén technikai értelemben kirívóan gyengére sikeredett, pedig ez normálisan igen fontos eleme a teljes rituálénak. De az idén valami baj volt a logisztikával. Ennek a bevezető szakasznak az lenne az értelme, hogy a résztvevők szép nyugodtan sétálhassanak egyet Budapest sokuk által először vagy nagy ritkán látott centrumában, miközben egymással trécselve, néha dalra gyújtva, a sorban előreszaladva, majd ismerősökkel lemaradva élhessék át a közösséghez tartozás élményét. De most laza séta helyett álldogálás volt, tömegnyomor és torlódás, benne egy jó órás totális befagyással a Margit híd budai hídfőjénél. Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy a szervezők inkább hajtottak a hatásos fotókra és drónfelvételekre a dugig tömött Margit-hídról, mint a résztvevők szórakoztatására.

A Békemeneten még engem is - aki egy csomó ilyenen vettem már részt - mindig megüt az elején, hogy a bevezető menetelés a sok zászló, pártjelvény, molinó és magasba tartott tábla ellenére a gyakorlatban mennyire mélyen apolitikus esemény. A résztvevők kevesebbet beszélnek politikáról, mint egy asztrofizikai kongresszus vagy egy inszeminátorbajnokság résztvevői. Hallgatózni sem kell ahhoz, hogy ezt felmérje az ember, hiszen az egésznek az az egyik lényege, hogy mindenki felszabadultan (=jó hangosan) pofázik. Százak beszélgetéseit hallottam ezúttal is, és összesen két kisebb társaság volt közülük, akik a háborúról is szót ejtettek.

Az idei Békemeneten eltöltött bruttó öt óra két komolyabb felismerést hozott.

Az első az, hogy 2022-re az orbánizmus ténylegesen vallássá vált.

Nem arra gondolok, hogy Orbán Viktor szavazói különösebben fanatikusnak vagy agymosottnak tűntek volna. Vannak ilyen hívek is, nem is kevesen, de az egész jelenség lényege pont az, hogy a hívek többsége nem úgy jár Békemenetre, mint valami pünkösdista-evangelizáló kisegyház a misén habzó szájjal vitustáncot járó, kifordult szemmel nyelveken beszélő, a lelkészét perverz személyi kultusz keretében istenítő tagja. Hanem úgy, mint egy átlagos katolikus polgár a karácsonyi éjféli misére vagy a húsvéti körmenetbe.