Lebombáztak az oroszok egy mariupoli színházat, amelyben az ukránok szerint több száz civil keresett menedéket

március 16., szerda 18:01
5

Több forrásból is olyan információk jelentek meg, hogy az orosz hadsereg lebombázhatta a mariupoli színházat, ahol több száz, egyes források szerint akár ezer civil is rejtőzhetett a harcok elől. A BBC-nek a város alpolgármestere, Serhij Orlov azt nyilatkozta, akár 1000-1200 civil is lehetett a színházban. Egyelőre még nem erősítették meg, hogy tényleg voltak civilek a lebombázott épületben, de a Bellingcat tényfeltáró oldal újságírója a Twitteren azt írta, hogy tegnap még több száz civil volt a színházban. Christo Grozev azt írja, ha kiderül, hogy tényleg civilekkel teli színházat bombáztak le az oroszok, az egyértelműen háborús bűncselekménynek minősül.

A mariupoli önkormányzat Telegram csatornája szerint repülőgépről bombázták le a színházat. Egyelőre nem tudni, hány áldozattal járt a támadás, mert a környéket folyamatosan lövi az orosz tüzérség. Azt tudni lehet, hogy az épület középső részét szinte teljesen lerombolta a robbanás, az épületben lévő óvóhely bejáratát pedig ellepte a törmelék. Az ügyben Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter is megszólalt, háborús bűncselekménynek nevezve az esetet.

Pavel Kirilenko, a donyecki regionális kormányzat vezetője a Facebookon azt írja, az oroszok azt állítják, a színház a városban harcoló hírhedt Azov-ezred főhadiszállása volt, de ők is nagyon jól tudják, hogy csak civilek voltak az épületben. Kirilenko szerint a városi Neptunusz-uszodát is bombatámadás érte, itt is civilek rejtőztek. "Ez színtiszta terrorizmus" - írja Kirilenko a közösségi médiában.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt