18

Figyelem, felnőtt tartalom!

Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Nem múltam el 18 éves

Fiatalkorúak vertek kalapáccsal egy kiskorút és zaklatták szexuálisan az Aszódi Javítóintézetben

március 18., péntek 15:21
2

Három fiatalkorú javítóintézetest gyanúsít a Budakörnyéki Járásbíróság azzal, hogy egy kiskorút kalapáccsal vertek meg, többször bántalmazták, és az egyikük arra kényszerítette, hogy szexuálisan elégítse ki, olvasható a Budapest Környéki Törvényszék közleményében.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2022. március 18-án elrendelte annak a három fiatalkorú gyanúsítottnak a letartóztatását, akik ellen többek által, részben kísérletként elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást. Mindhárom gyanúsítottat korábban jogerősen javítóintézeti nevelésre ítélték, amelyek hatálya alatt követték el a bűncselekményt.

Az Aszódi Javítóintézet kiskorú sértettje nevelőjének számolt be az ellene irányuló folyamatos bántalmazásról. Elmondása szerint a három fiatalkorú gyanúsított rendszeresen megverte és 2022. február 25-én az egyik gyanúsított a hálószoba ágyára lökte, majd pontosan meg nem határozható, de legalább 10 alkalommal egy kb. 15 cm-es kalapáccsal megütötte a koponyáját a bal halántékon. A bántalmazás során a sértett védekezés céljából a fejéhez szorította a kezét, melynek következtében a keze is megsérült. A kiskorú sértett szerint a terheltek naponta 3-4 alkalommal ütlegelték, általában ököllel ütötték a sértett testét, hátát és mellkasát.

A bántalmazás tényét a sértett orvosi vizsgálata is alátámasztotta, a hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet Sürgősségi Betegellátó Osztály Járó Traumatológián elvégzett vizsgálat a koponya zúzódását és a háti gerinc rándulását és húzódását állapított meg. Emellett a sértett testén számos, fizikai bántalmazásból származó sérülés volt látható.

A sértett a fizikai bántalmazás mellett szexuális bántalmazásról is beszámolt, melynek során 2022. február 11-én az egyik fiatalkorú gyanúsított behívta őt a hálószobába, ahol kettőjükön kívül ekkor más nem tartózkodott. Azt mondta a sértettnek, ha őt kézzel kielégíti, akkor a bántalmazások megszűnnek, sem ő, sem más személy nem fogja többé a sértettet megverni. A kiskorú sértett remélve, hogy a bántalmazás valóban megszűnik, a felszólításnak eleget tett. A fiatalkorú gyanúsított a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismerte.

Az ügyészi indítvány szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának, így különösen megszöknének, elrejtőznének, valamint a bizonyítást megnehezítenék, meghiúsítanák, illetve, hogy további szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményeket követnének el.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsítottakat meghallgatta és az indítvánnyal egyetértve mindhármuk letartóztatását elrendelte az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2022. április 18-ig.

A döntést az ügyész tudomásul vette, mindhárom gyanúsított és védőik fellebbezéssel éltek, még a terheltek törvényes képviselői nem voltak jelen, jogorvoslatra nekik 5 munkanap áll rendelkezésükre. Így a végzés nem végleges, de végrehajtható.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt