Hann Endre beperelte az Elkxrtuk készítőit, akik azzal védekeznek, hogy egy játékfilmen nem lehet tényeket számon kérni

március 18., péntek 12:38
19

Beperelte a Mega Film Kiadó Kft.-t Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató vezetője jó hírnévhez való személyiségi jogának megsértése miatt.

A Mega Film készítette az Elkxrtuk című filmet, ami a 2006. őszi budapesti események apropóján készült, és amit 2021 őszén - az október 23-i megemlékezések előtt - mutattak be a mozik.

Fontos eleme lett a film a Fidesz tavaly felpörgő gyurcsányozós kampányának: a párt politikusai és influenszerei egy emberként népszerűsítették az Elkxrtukat, és még Orbán Viktor Facebook-oldala is beszállt a kampányba. A film propaganda-értékéről korábban részletesen is írtunk.

Az Elkxrtuk egyik főszereplője „Endre”, a szocialista politikusok körül forgolódó közvélemény-kutató, akit a filmben Bokor Barna alakít. Fő antagonistaként ő az, aki a háttérből irányítja a baloldali kormány döntéseit, hamis kutatási eredményekkel manipulálja a közvéleményt, és titokban miniszterekkel egyeztet arról, hogy melyik újságírót érdemes megfigyelni.

Azt, hogy a karaktert Hannról mintázták, Kálomista Gábor producer - akinek társa Helmeczy Dorottya társproducer - nem tagadta, sőt a film honlapján ezt egy kép és leírás mellékelésével egyértelművé is tették.

Hann Endre és a filmben őt alakító Bokor Barna Fotó: Megafilm

És bár a film készítése során nem keresték meg, Hannt meghívták annak díszbemutatójára is, meghívójában egyértelműen jelezve, hogy szerepel a filmben:

Fotó: botost/444.hu

Azt nem tudni, mi célból írták bele Hannt a filmbe, tekintve hogy a nagyközönség által kevésbé ismert közéleti szereplőről van szó.

Az egyik lehetséges megfejtés szerint az Elkxrtuk készülése idején Karácsony Gergely látszott esélyesnek arra, hogy miniszterelnök-jelölt legyen az ellenzéki oldalon. Az Elkxrtukban epizódszerepet kapó Karácsony - a filmben nagy M betűs logóval beazonosíthatóvá tett - Medián közvélemény-kutató cégnél kezdte közéleti pályafutását. Elképzelhető, hogy az előválasztás előrehaladtával 2021 őszén a film újabb vágatokat kapott, Karácsonyt pedig visszalépése után kiszorították a történetből.

Hann idén januárban peren kívüli megegyezést ajánlott Kálomistának, és nyilvános bocsánatkérés, valamint valamint 3.000.000 forint sérelemdíj esetén elállt volna a pertől.

A kereset három valótlan állítás helyesbítését kéri. Egyrészt annak kimondását, hogy a film valótlanul állítja, hogy Hann és a Medián „az akkor kormányzó MSZP-SZDSZ kormánykoalíció támogatottságát a ténylegesen mértnél magasabban, az ellenzékben lévő Fidesz támogatottságát pedig a ténylegesen mértnél alacsonyabban megjelölő közvélemény-kutatási eredményeket tett közzé.”

Csúcsjelenet: "Endre" a szolgálati kisbusz hátsó ülésén megmutatja a miniszternek, hogy ugyan EZ az igazság, de EZT fogjuk nyilvánosságra hozni Fotó: Elkxrtuk YT / screenshot

Hann azt a valótlan állítást is szeretné helyreigazíttatni az alperessel, miszerint ő az akkori kormány politikai döntéshozatalának fontos résztvevője volt, aki folyamatosan kapcsolatot tartott Szilvásy György polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszterrel.

Ugyanígy kimondatná Hann a készítőkkel azt is, miszerint nem igaz, hogy részt vett az őszödi beszéd kiszivárogtatásában és az azt követő kormányzati kommunikáció kialakításában. Hann állítja: nem igaz az sem, hogy jelen volt egy olyan megbeszélésen az Országházban, amin Dobrev Klára eldöntötte, hogy 2006. október 23-án a rendőrök tudatosan rá fogják tolni a szélsőjobboldaliakat a Fidesz megemlékezőire az Astoriánál.

Kálomista nem élt a peren kívüli megegyezés lehetőségével, de válaszlevelében lényegében közvetetten elismerte, hogy az említett részletek kitalációk. A producer azt írta, hogy a Mega Film Elkxurtuk címmel

„játékfilmet készített, mely még ha valós eseményeken is alapul, de fikciós műfaj. Tekintve, hogy a nézőközönség számára teljesen egyértelmű, hogy egy játékfilmet lát a moziban, nem pedig híradót néz, tények meghamisításáról, így a jó hírnév megsértéséről nem lehet beszélni.”

Emiatt, folytatja Kálomista, azon körülmény, hogy a közönség Hannra asszociál Endre figurájával kapcsolatban,

„nem érinti személyiségi jogait, tekintve még egyszer a játékfilm műfaját és hozzá kapcsolódóan a véleménynyilvánítás szabadsága és a művészeti alkotás szabadságának Alaptörvényben rögzített alapjogát.”

A producer voltaképp azzal érvel, hogy a film egy fikciós művészeti alkotás, sőt, véleménynyilvánítás, így tényállításokat nem is lehet rajta számon kérni - ami azért érdekes, mert Kálomista, amíg a bemutató előtt kampányolt, és még nem perelték, nem egészen így tekintett saját filmjére.

Kálomista Gábor producer Orbán Viktor évértékelőjén a Várkert Bazárban 2022. február 12-én Fotó: botost/444.hu

Az Elxkurtukat egy szerelmi szál öleli fel, ami egy újságíró és az M-nél dolgozó egyik asszisztens között szövődik. Erre utalva nyilatkozta a producer a bemutató előtt adott interjújában az M5-ön, hogy a Titanic című 1994-es filmjére hasonlít.

A teljes kormánypárti sajtóban megfuttatott interjúban szerepel, hogy a filmben a két szerelmes főszereplőn kívül semmi fikció nincs.

A nyilvánosságban a producerek a mai napig tartják magukat ehhez az érveléshez. A filmet március 14-én levetítette a TV2. A vetítést megelőző napon Kálomista azt nyilatkozta, hogy bár számtalan perrel megfenyegették őt és Helmeczy Dorottyát is, egyetlen per sincs folyamatban cége vagy személyeik ellen, és ez szerinte

„...egyértelmű bizonyítéka annak, hogy ez a film valós történeten alapul. Nem lehet rajta vitatkozni.”

Az állítás azért is figyelemreméltó, mert Kálomista január 19-én, közel két hónapja válaszolt Hann levelére, azaz rég tudhatott róla, hogy a közvélemény-kutató pert indított ellen személyiségi jogai megsértése miatt. Még akkor is ha erről valamilyen okból nem kapott tájékoztatást a bíróságtól.

Az Elkxurtukat 130 ezren látták vagy kellett lássák a mozikban.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt