Magyarország talán legnagyobb menekültszállóját hozták össze napok alatt, civilek támogatásából

társadalom
2022 március 18., 17:59
comments 3

Eredetileg sajtótájékoztatóra és házbejárásra érkeztem Újpest határába, a Madridi utcába, ahol a Migration Aid kibérelt egy munkásszállót a menekültek számára, de pillanatok alatt egy lettem az önkéntes civil segítők közül.

Talán ha fél perce álltam tétlenül a menekültszálló recepciójánál, amikor egy koordinátor segítséget kért. Az önkéntesek döntő többsége nő, akiknek rengeteget kell cipekedni. Folyamatosan érkeznek az adományok, furgonokból kell behordani az étkezőbe az élelmiszerrel megpakolt rekeszeket, de a szálló parkolójában valaki tányéros szatyrokat nyomott a kezembe, amiket az emeletre kellett felvinni. Ott pedig bálában álltak a szennyessel teletömött zsákok, amiket pedig a patyolatos furgonjához kellett lecipelni.

„Ez Magyarország talán legnagyobb menekültszállója. Néhány nap alatt 100-150 önkéntes hozta ezt létre kizárólag civilek támogatásából” - mondta Siewert András, a Migration Aid vezetője. Mintegy 300-an férnek el az épületben, főleg nők és gyerekek, a családoknak megpróbálnak külön fürdőszobás szobát adni. A döntő többség csak 1-2 éjszakát marad, mert csak szeretnének megpihenni, hiszen fárasztó út áll mögöttük és előttük is. A Keleti és a Nyugati pályaudvarral forródrót köti össze a szállót, onnan érkeznek a menekülők. A továbbutazást is segítik, heti háromszor busz indul Bécsbe, ahol más civil szervezetek fogadják őket.

Őcsényben egész más volt a fogadtatás

A Migration Aid ugyanaz a szervezet, ami 2017-ben menekültek pihenését intézte volna a Tolna megyei Őcsényben. A falu lakossága akkor fellázadt a hír hallatára. A felhergelt helyiek előbb halálosan megfenyegették annak a panziónak a tulajdonosát, ahol szállást kaptak volna a menekült gyerekek, majd a furgonjának a kerekeit is kiszúrták. „Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket” - adott igazat akkor Orbán Viktor kormányfő az őcsényieknek. Pedig nem illegális bevándorlókról volt szó, hanem a magyar állam által hivatalosan befogadott, oltalom alatt álló menekültekről.

A kormánypárti média szerint a szervezet fő bűne akkoriban az volt, hogy az aktivistáik 2015 nyarán részt vettek a Keleti pályaudvarnál megpihenő menekültek ellátásában. „Migránsok tízezreit telepítette volna Magyarországra a Soros György által alaposan kitömött Migration Aid” - hangzott az egyik állítás, de visszatérő jelzőjük volt még a bevándorláspárti, az adóelkerülő, a migránssegítő és a Soros-féle.

Mostanában nem hallani ilyesmiket, senkinek nem szúrják ki a kerekét, pedig az ország számos településén, állami, önkormányzati és magántulajdonban lévő ingatlanokban szállásolják el az orosz invázió elől menekülő ukránokat, és a Migration Aid aktivistái most is ugyanazt a munkát végzik, mint 2015 környékén. Ott vannak a Nyugati és a Keleti pályaudvarnál, most pedig megnyílt ez a szálló.

Pörögnek az önkéntesek

A szálló egy felbolydult hangyabolyhoz hasonlítható, de már van benne rendszer. Még csak egy hete üzemelnek, de a legfontosabb dolgokat már elintézték, van víz, fűtés, internet és szemétszállítás. Egy munkásszálló kényelmi szintjét kell elképzelni, de tisztaság van, a szobákban frissen vetett ágyak várják a menekülőket.

Az étkezőben és a raktárakban rogyásig állnak az adományok. A gyerekeknek van játszósarok, bébiétel, müzli, alma, keksz, szendvics, dobozos leves, Kinder tojás és még ki tudja, mi közül lehet választani, de ruha, tisztálkodószer, pelenka, tisztítószer is van bőven.

„Amúgy a BKK-nál vagyok az ügyfélszolgálaton” - mondja az egyik önkéntes. Nem tud ukránul vagy oroszul, ezért több értelmét látta annak, hogy nem a pályaudvaron segít, hanem a menekültszállón. „Mérnök vagyok” - mondja a szálló fiatal, újonnan kinevezett igazgatója. Elkéredzkedett a munkahelyéről. Nem igazán ér rá újságírókkal beszélni, mert érkezik a következő csoport.

Nehéz kommunikálni a menekülőkkel, érthető módon kicsit zárkózottak, csendesek. De amikor magukra csukhatják a szobájuk ajtaját, akkor itt biztonságban érezhetik magukat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.