orosz-ukrán háború
Egyházak a politika fogságában: a liberális demokrácia keresztény alapjai
2022 február 16., 05:04
Az oroszok szent háborúja Ukrajnában
A cikket Laborczi Dóra írta, a 444 és a Kovász blog együttműködésének keretében. Előző írásunk a liberális demokrácia keresztény alapjairól szólt.
Az ukrán–orosz háború egyházpolitikai háttere nem annyira látványos, ugyanakkor cseppet sem elhanyagolható tényező. Mind Vlagyimir Putyin messianisztikus víziójának, mind az ortodox és a katolikus egyházfők befolyásának, valamint Kijev alapvető vallási jelentőségének is szerepe lehet a háború kibontakozásában.
A szláv Jeruzsálem
Sokak szerint Kijev a szláv vallásosság Jeruzsáleme. Az oroszok egy része nemzete szülőhelyének tekinti az ukrán fővárost, amely a középkori Kijevi Rusz központja is volt. (A Kijevi Rusz vagy Kijevi Nagyfejedelemség a kelet-európai térség első szervezett állama volt, amely a 9. század végén jött létre. Ennek a fővárosa volt Kijev, de ez az államszövetség nem kizárólag Ukrajna, hanem a mai Fehéroroszország és Oroszország kulturális és történelmi előzményének is tekinthető.) Kijev egyébként a magyar vallástörténet szempontjából is érdekes: itt őrzik például Szentéletű Magyar Mózes és fivérei emlékét, akik valószínűleg a Magyar Királyság és a Kijevi Fejedelemség közti jó diplomáciai kapcsolatok révén éltek ott 1040 környékén. Magyar Mózes részletes hagiográfiáját a kijevi barlangkolostor paterikonja őrizte meg.
Ami pedig a mostani háború egyházpolitikai előzményeit illeti: Ukrajna Moszkva szempontjából akkor indulhatott el visszafordíthatatlanul a lejtőn, amikor az Ukrán Ortodox Egyház 2019 decemberében hivatalosan is autokefál egyházzá vált. Ez annak a státusznak az elnyerését jelenti, amikor egy egyházi közösség püspöke nem tartozik hierarchikusan másik autoritás alá. Mindez nem csupán vallási, hanem politikai szempontból is óriási szimbolikus jelentőséggel bírt, mivel az ukrán ortodoxia függetlenedését jelentette a Moszkvai Ortodox Patriarchátustól, ami tehát Ukrajna számára (látszólag csupán egyházi) autonómiát jelentett, Oroszország számára viszont politikai veszteséget.
Elsősorban azért, mert így Ukrajna az Ukrán Ortodox Egyház fennhatósága alá került. Ez az egyház azonban önálló egységként nagyon fiatal. Vélhetőleg korábban nemcsak a hazai, de a nyugati nyilvánosság figyelmét is elkerülte az a – keleti ortodoxia szempontjából – történelmi jelentőségű esemény, amikor 2018. december 15-én Kijevben, a Szent Mihály-székesegyházban megtartott egyesítő zsinaton létrejött az Ukrán Ortodox Egyház Kijevi Patriarchátusa, méghozzá az ukrán autokefál ortodox egyház, valamint a moszkvai patriarchátus egy részének egyesülésével. Az egyház élén ettől kezdve a Kijev és egész Ukrajna metropolitája címet viselő egyházi vezető áll, nem a moszkvai pátriárka. I. Bertalan, a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátus pátriárkája pedig 2019. január 5-én ismerte el hivatalosan az Ukrán Ortodox Egyház önállóságát.
Ez Oroszország és az egész ortodox világ számára is óriási változás volt. Az Orosz Ortodox Egyház harminchatezer gyülekezetének mintegy egyharmada Ukrajnában található, kérdésessé vált tehát ezek státusza is. Az Orosz Ortodox Egyház mindenesetre területet, egyháztagokat és jelentős szimbolikus hatalmat veszített.
Kijev mint szimbolikus szent hely elvesztése pedig újra és újra előkerül: „Lehetetlen elválasztani Kijevet hazánktól, hiszen itt kezdődött történelmünk. Az Orosz Ortodox Egyház őrzi mind az oroszok, mind az ukránok nemzettudatát” – mondta Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája. Vlagyimir Putyin pedig már akkor azzal érvelt, hogy az autokefália fő célja „Oroszország és Ukrajna népének megosztása, a nemzeti és vallási megosztottság szítása”.
Az egyház függetlenedése Ukrajnában is nagy hullámokat vetett és sok konfliktust hozott magával: a mintegy harminc millió ukrán ortodox meglehetősen megosztott volt, ám Ukrajna megszállása óta az addig rivális egyházi vezetők egységesen ítélik el Oroszországot. Kirill pátriárka azonban a lehető legszorosabb szövetségese és bizalmasa Putyinnak, nem csupán vallási, de kulturális és politikai szempontból is elengedhetetlen tényező a putyini nyugatellenes retorikában.
Az Orosz Ortodox Egyház pedig most azt reméli, hogy újraegyesülhet a nemrég függetlenedett ukrán ággal a moszkvai pátriárka fennhatósága alatt, amely lehetővé tenné az ortodoxia legszentebb helyeinek ellenőrzését a szláv világban – írja a New York Times.
A „bűnös Nyugat” ellen
Ahogyan Margin Gak, a Deutsche Welle vallási ügyekkel foglalkozó elemzője a DW egyik adásában kifejtette: Kirill pátriárka az orosz elnök közeli szövetségeseként Oroszország ellenfeleit „gonosz erőkként” emlegeti, Ukrajnát pedig olyan nemzetként ábrázolja, amely behódol a „bűnös nyugati gyakorlatoknak”, többek között teret enged a Pride-mozgalomnak. Gak szerint az egyház Kremlhez fűződő szoros kapcsolatai elengedhetetlenek ahhoz, hogy az orosz közvélemény a háborús erőfeszítések mögé álljon.
A hónap elején a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban tartott homíliájában Kirill azt a kijelentést tette, hogy
az invázió a „melegfelvonulások” terjedésének megfékezésére irányult,
és az eseményeket úgy keretezte, mint „olyan harcot, amelynek nem fizikai, hanem metafizikai jelentősége van”. Hangsúlyozta, hogy nem politikáról van szó, hanem az emberi üdvösségről, így tehát az invázió nem a terület, a nemzeti identitás, a sebzett posztszovjet büszkeség vagy a szoros értelemben vett vallási identitás megvédése érdekében volt szükséges. Ez inkább kultúrháború – szent háború – a vallási tradicionalizmus és a liberalizmus között.
Ukrajna ma egy zsidó származású, vallását nem gyakorló elnök által vezetett ország, ahol katolikus, protestáns, zsidó és muszlim közösségek is működnek, amelyek nem gyökereznek olyan erősen a nemzeti identitásban, mint az ortodoxia. Nagyon úgy tűnik, hogy ez a fajta vallásszabadság – jelentse az a különböző vallások és felekezetek békés egymás mellett élését vagy az egyház(ak) államtól szabad és független működését – a lehető legtávolabb áll a putyini Oroszországtól.
Az orosz fölényt hirdető birodalmi elgondolás szerint ráadásul az ukrán nép mint önálló entitás nem létezik. A bűnös Nyugat megbélyegzése pedig abból a hagyományból is táplálkozik, hogy az ortodoxok őrzik a hét egyetemes zsinat szellemi örökségét, ezért hitben és erkölcsben magasabb szinten állnak, mint az elhajló Nyugat. Mindebből könnyen levezethető a birodalmi gondolat és gyakorlat, vallásban és politikában egyaránt.
A pápa és a pátriárka
Ukrajna eddig megosztott, harminc milliós ortodox népessége tehát egységesen ítéli el az orosz inváziót. Az 5,4 millió tagot számláló Ukrán Katolikus Egyház pedig a római katolikus egyházfőre tekint, hogy mozdítsa elő a béke ügyét. A pápa szerdai audienciáján beszélt az orosz–ukrán helyzetről, ahol a háborút őrültségnek nevezte, Putyin felelősségének hangsúlyozását azonban elkerülte. Március 16-án online beszélgetés zajlott a két egyházvezető között, amelyben Ferenc arra buzdította Kirill pátriárkát, hogy „közös erőfeszítéssel segítsük a békét, segítsünk a szenvedőknek, és keressük a béke útjait, hogy a fegyverek elhallgassanak”. Ferenc és Kirill kapcsolatának is van egyházpolitikai háttere.
„Végre!” – a pápa köszöntötte így 2016-ban a pátriárkát a havannai José Martí nemzetközi repülőtér különtermében, amelyet erre az történelmi eseményre alakítottak ki. Hosszú és meglehetősen nehéz egyházpolitikai folyamatok végeredményeként hangozhatott el Ferenc szájából az evangéliumi indíttatású mondat: „testvérek vagyunk”. Közel ezer év várakozás után, az 1054-es egyházszakadás óta először a két egyházvezető békecsókkal üdvözölhette egymást, és közös nyilatkozatot fogalmaztak meg, amelyben az ukrajnai konfliktus (akkor ez még a Krím elfoglalásának utóhatásait jelentette) békés rendezését is célul tűzték ki.
Ez a közös cél azonban mára csak papíron létezik, és míg Kirill támogatja, az ukrán egyházvezetés pedig ellenzi a háborút, Ferenc egyelőre a határozott, ám sokak (például a New Yorker szerzője) szerint általánosító pacifizmust képviseli. Ez szembe megy II. János Pál pápa örökségével, aki nyíltan vállalt szolidaritást például a lengyel kommunista párttal szemben állókkal az 1980-as években. Egyelőre úgy tűnik, hogy a nyomásgyakorlás helyett a pápa a Vatikán semlegességének elvét igyekszik betartani, és inkább személyes beszélgetésekben, valamint pacifista megszólalásokkal próbál tenni a békéért, miközben az oroszok szent háborúja nem tesz különbséget katonai és civil célpont, hittestvér és más vallású áldozat között.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.