Izraelben ismét terjedni kezdett a koronavírus

járvány
2022 március 20., 06:41

Az izraeli Egészségügyi Minisztérium által szombaton közzétett adatok szerint ismét terjedni kezdett a koronavírus az országban: két hónap után ugyanis ismét növekedést mutat az úgynevezett R-szám, azaz a vírus reprodukciós rátája, ami azt mutatja, hogy egy fertőzött hány embernek adhatja tovább a fertőzést. Az elmúlt két hónapban az R-szám 1 alatt volt, de február közepén ismét elindult fölfelé és most már 1,02. A minisztérium azt közölte, ez a trend más országokban is megfigyelhető volt az elmúlt napokban.

Covid-tesztelés a Ben Gurion reptéren, Tel Aviv mellett
photo_camera Covid-tesztelés a Ben Gurion reptéren, Tel Aviv mellett Fotó: JACK GUEZ/AFP

A katonai hírszerzés csütörtöki jelentése három okkal magyarázza a vírus újbóli terjedését Izraelben:

  • egyrészt már a rendkívül fertőző BA.2 variáns vált dominánssá az omikron helyett,
  • a beoltott embereknek már csökkent az immunitása,
  • és hogy a járványügyi korlátozások többségét feloldották.

Emellett már a maszkhordást sem igazán tartják be az izraeli lakosok. Az Egészségügyi Minisztérium szerint pénteken 7081 új covid-fertőzést regisztráltak. Jelenleg a betegek közül 326-an vannak súlyos állapotban. (Haaretz)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.