Egy önkormányzati vezető és egy vadász ellen is vádat emeltek orvvadászatért

bűnügy
2022 március 21., 06:19

A Marcali Járási Ügyészség orvvadászat és más bűncselekmények miatt emelt vádat öt férfival, köztük egy önkormányzati vezetővel és egy hivatásos vadásszal szemben, akik jelentős károkat okoztak a Marcali környéki vadásztársaságoknak gímszarvas bikák jogosulatlan elejtésével.

photo_camera Az egyik a kikészített trófea Fotó: Magyarország Ügyészsége

Az ügyészség közleménye szerint a vádlottak 2020 augusztusában és szeptemberében Marcali környékén orvvadásztak, összesen három darab, egyenként 1 millió forint vadgazdálkodási értékű gímszarvas bikát ejtettek el, úgy, hogy az egyik állatot vadászati tilalom idején ejtették el.

Az állatok közül az egyiken GPS-jeladó is volt, amit az egyik vádlott a szarvas kilövése után széttört és a patakba dobott, ezzel további 900 000 forint kárt okozott a vadásztársaságnak.

photo_camera Nyomozók keresik az összetört GPS-jeladót a patakban Fotó: Magyarország Ügyészsége

Az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában az önkormányzati vezetővel és a hivatásos vadásszal szemben végrehajtandó, a másik három vádlottal szemben pedig felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.