Hatalmas vakítás a Karmelita elkordonozása

belföld
2022 március 24., 20:21
comments 6

Bő négy hónap telt el a Miniszterelnökség épülete előtti utca lezárása óta. A sajtó parlamenti ellehetetlenítése miatt ez volt az egyetlen hely, ahol az újságírók néha elcsíphettek kormányzati politikusokat, és figyelhették a Karmelitába járó háttérembereket, lobbistákat. November közepén aztán egyik napról a másikra hevenyészett kordonokkal zárták le a Színház utcát az illetéktelenek előtt. A terület kezelője, a Várkapitányság Zrt. akkor a 444-nek azt mondta, a lezárást az utca másik oldalán megújuló Honvéd Főparancsnokság kivitelezőjének kérésére hagyták jóvá, mert „érdemben megkezdődött” a „daruállítással is járó szerkezetépítési szakasz”.

A kordon tagadhatatlanul állt, és az építkezés is tényleg elkezdődött. A két esemény közötti ok-okozati összefüggéssel viszont volt egy kis probléma. A Színház utcában nincs daru, és az elkordonozott területen semmilyen egyéb változás, védőintézkedés nem történt. Ott a Miniszterelnökség vendégei és dolgozói, köztük Orbán Viktor továbbra is pontosan ugyanúgy közlekednek a mai napig, ahogy korábban.

photo_camera A Karmelita, a lezárt Színház utca és a felállványozott Honvéd Főparancsnokság.

Némi jóindulattal novemberben még lehetett azt hinni, hogy a Várkapitányság nem csak mellébeszél, és a kivitelező Mészáros-cégnek - az állványfelirat szerint a Mészáros-féle Fejér B.Á.L. Zrt.-nek - tényleg szüksége lesz a Színház utca lezárt szakaszának egy részére. Karácsony előtt egy héttel a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely a lezárást már azzal indokolta a Telexnek, hogy „építőanyagok lesznek az utcán”, illetve „építési munkák zajlanak”, amik „még inkább élesbe fordulnak a következő hetekben, a bejutást nehéz lesz biztosítani”.

Január közepén a Telex megint a Várkapitányságnál érdeklődött. A korábbiakhoz a beruházó annyit tett hozzá, hogy „az épület Szent György téri oldalánál nagy mennyiségű földet és törmeléket kellett kitermelni, majd elszállítani”, továbbá hogy „megkezdték a torzóépület tetőzetének bontását és a zsaluzás kialakítását”.

A kislányom a Dísz téri oviba jár, naponta sétálok el a Színház utca torkolatánál. Van, hogy egy nap kétszer. Mindig benézek a kordon mögé. És a lezárás óta soha, semmilyen építőanyagot, törmelékszállító dömpereket, vagy egyéb olyan tevékenységet nem láttam, ami nehezítette, akadályozta volna a Színház utcában a gyalogosforgalmat. A kivitelező az építkezés kiszolgálását a Honvéd Főparancsokság másik három oldala felől bonyolítja. Például a Karmelitával átellenes oldalán, ahol viszont nem volt szükség az út lezárására.

photo_camera A Honvéd Főparancsnokság másik oldala: gyalogjárda, műanyag terelőkorlát, úttest, kerítés, felvonulási sáv és a felállványozott épület.

A vezető politikusokon és a kocsijaikon, kisbuszaikon meg a posztos rendőrökön kívül a Karmelita előtt az égvilágon semmi nincs. Míg az építkezés többi oldalánál még zöldmellényesek is terelgetik a járókelőket, a Színház utcában senki sem szól rá arra, aki a Honvéd Főparancsokság oldalán sétál.

A háborúban lebombázott épület torzójának tetején, a Színház utca felőli oldalon már állnak a legfelső szint újonnan ráépített vasbeton falai. A héten ezért megint írtam a Várkapitányságnak, hátha elárulják, hogy ha az építkezés eljutott már idáig a Színház utca igénybe vétele nélkül, akkor

  • miért kell fenntartani a lezárást,
  • nem lehetne-e a közterületet megnyitni,
  • mikor lesz ismét átjárható a Színház utca,
  • ha a pórnép nem, a Miniszterelnökség miért használhatja a Karmelita előtti utcaszakaszt.

A Várkapitányság azt válaszolta, hogy a kordon mögé csak az mehet be, akinek ott van dolga, és ott „csak a kijelölt területen és fokozott óvatossággal lehetséges” gyalogosan közlekedni. Az is kiderült, hogy most épp azért indokolt az átmenő gyalogosforgalom korlátozása, mert „a Színház utcai oldalon az emeletráépítés intenzíven halad”.

Novemberben tehát azért kellett lezárni a nem oda igyekvők elől a Karmelita környékét, mert megkezdődött az építkezés. December közepén az utcára kerülő építőanyagokról szólt a fáma. Januárban földkitermelésről, födémbontásról és zsaluzásról. Márciusban meg az emeletráépítés intenzív haladásáról.

Az bennük a közös, hogy a Színház utca használatát csak a járókelőkre nézve zárják ki, az ott dolgozókra nézve nem. Amire az egyetlen ésszerű magyarázatnak továbbra is az tűnik, hogy a Miniszterelnökségen egy idő után a Színház utcában dolgozó újságírók jelenlétét érezték terhesnek. A Várkapitányság Zrt. pedig egyenesen a Miniszterelnökség alá tartozik.

Nem kell egyébként messzire menni, hogy látszódjon, mennyire indokolatlan a Karmelita előterének lezárása. A Várkapitányság a Karmelitától 20 méterre, a Dísz téren is építkezik.

photo_camera A Vöröskereszt-székház újjáépítése a Dísz téren: ideiglenes gyalogossáv, korlát, úttest, kerítés, felvonulási terület, új épület.

A háborúban lebombázott Vöröskereszt-székházat (ami egyelőre tisztázatlan célú kormányzati irodafunkciót tölt majd be) hasonló technológiával, a régi épület maradékára (itt csak az alap maradt meg) felhúzott monolit vasbetonszerkezettel építik épp újjá. A homlokzata magasabb lesz, mint a Honvéd Főparancsokságé. Itt a helyszűke miatt muszáj volt a Dísz tér felé is felvonulási terület kialakítani. És ott tényleg halomban áll az építőanyag. Mégse merült fel, hogy a térnek ezen az oldalán ne lehessen közlekedni.

Borítókép: balra az épülő Vöröskereszt-székház, szemben az épülő Honvéd Főparancsnokság, balra hátul a Karmelita.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.