A koronavírus halálosabb volt a republikánus többségű államokban, mint a demokrata államokban

járvány
2022 március 25., 16:08

100 ezer főre vetítve érzékelhetően többen halnak meg a többségében republikánus szavazók által lakott államokban, mint azokban, amelyekben a demokraták vannak fölényben. Ez részben azzal magyarázható, hogy a republikánusok nagyobb számban utasítják el az oltást - írja az Axios.

A többlethalálozás különösen szembetűnő volt tavaly a delta hullám idején, amikor a felnőtt lakosság körében is látszott a demokraták és a republikánusok oltottsága közti jelentős különbség.

Covid-pozitív nőt visznek kórházba Texasban.
photo_camera Covid-pozitív nőt visznek kórházba Texasban. Fotó: JOHN MOORE/Getty Images via AFP

Mielőtt elkezdődött az amerikai oltási kampány, a járvány inkább a demokrata többségű nagyvárosokban okozott nagyszámú halálozást. Azonban az első hullámot követően rohamosan kezdett nőni a covid okozta halálozások száma a republikánus államokban. Ennek az oltásellenesség mellett az is az oka, hogy ezekben az államokban az óvintézkedéseket is erősen elutasították az emberek (pl. maszkviselés).

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.