„Higgyék el, hogy önöknél sokkal inkább érdekeltek vagyunk abban, hogy a mi háborúnk ne váljon az önök háborújává is, mert ez azt jelentené, hogy Oroszország elpusztította Ukrajnát” - mondta a Józsefváros Újságnak adott interjújában Ljubov Nepop, Ukrajna magyarországi nagykövete. „Sem de jure, sem de facto nem szeretnék elveszíteni függetlenségünket.”

Nepop köszönetet mondott a magyar embereknek, amiért empátiával fordulnak az ukrán menekültek felé, és amiben tudják, segítik őket. Megköszönte a magyar kormány eddigi segítségét is, azonban hangsúlyozta, hogy ennyinél nem lehet megállni.

„A kéréseink többek között – további szigorú szankciók Oroszország ellen, beleértve az energiahordozókat is. Nagyon nagy szükségünk van a légtérzárra és fegyverekre, valamint további technikai segítségre: ha nem tudnak fegyvert adni, akkor védőfelszerelésekre, sisakokra, golyóálló mellényekre, mindenre, ami megvédheti katonáink életét, s ezzel a civilek életét.

Nem kérünk katonákat, nem kérjük, hogy harcoljanak helyettünk, ám kérjük, hogy bocsássák a rendelkezésünkre mindazt, ami segít győznünk és ezzel megakadályozni azt, hogy a Kreml beváltsa fenyegetéseit, és tovább menjen immár a NATO-tagországai ellen.”

A nagykövet azt mondta, nem szeretnének moszkvai gyarmat lenni, „nem akarjuk, hogy a mi területünkről fenyegessék önöket, ha az orosz ellenőrzés alá kerülne”.

Szerinte a be nem avatkozásra törekvést Moszkva nem bölcsességként értékeli, hanem gyengeségként.

„És Oroszország megtámadja azokat, akiket gyengének tart.”

Nepop elmondta, az ukránok sem hitték, hogy Oroszország megtámadhatja őket, és ugyanígy most Magyarország sem hiszi, hogy Oroszország képes megtámadni egy NATO-tagországot, még annak ellenére sem, hogy a Kreml erről nyíltan beszél.

„Vegyünk csak Lavrov külügyminisztert, aki újságírói kérdésre cinikusan kijelentette, hogy »mi nem tervezzük megtámadni Európát, ugyanúgy, ahogy Ukrajnát sem támadtuk meg«.”

A nagykövet szerint ahelyett a kérdés helyett, hogy „Miért kellene nekünk fizetnünk az önök háborújáért?”, inkább azt a kérdést kéne feltenni, hogy érdemes-e fizetni a biztonságért.

„Azt kérdezem, az a jó, ha most fegyvereket adunk az ukrán katonáknak, hogy meg tudják állítani az orosz hadsereget, szigorú szankciókat vezetünk be Oroszország ellen, hogy ne legyen pénze ennek a háborúnak a finanszírozására, vagy pedig az, hogy nem teszünk semmit, csak várunk és reménykedünk, hogy az ukránok megállítják az oroszokat, s azok nem érik el a magyar határt?

Meggyőződésem, hogy a magyarok abszolút többsége amellett döntene, hogy kész áldozni saját biztonságáért és a demokrácia megvédelmezéséért.

Meggyőződésem, hogy minden magyar azt mondaná, hogy inkább hajlandó valamivel többet fizetni a gázért, mint a saját vagy a fia, testvére, férje életével, honfitársainak végtelen szenvedésével, az ország romba döntésével fizetni. Az ember legyen őszinte magával, és akkor a döntés egyértelmű lesz.

(...)

Higgyék el nekem, ez megéri az áldozatot. Higgyenek annak az embernek, aki immár egy hónapja nézi, ahogy országa és népe a 21. században olyan szörnyűséget él át, amire példa Európában csak a második világháború alatt volt. Akkor is voltak, akik igazolni akarták Hitlert, és hajlandók voltak kereskedni a nácikkal. Mindannyian tudjuk, hogy ez mivel végződött. Nem ismételhetjük meg a múlt hibáit.”