Azt ígérték, hogy visszafogják magukat, de Csernyihivet folyamatosan bombázzák az oroszok

2022 március 29., 23:00

Csüggedtek a csecsenek, mióta meghallották az orosz visszavonulás hírét

Ramzan Kadirov csecsen elnök közzétett egy videót, amiben azt követeli Putyintól, hogy a hadsereg hadd fejezhesse be Ukrajnában, amit elkezdett. Azt mondta, a harcok nem fejeződnek be addig, amíg el nem pusztították a banderistákat. „Harcosok vagyunk, és egy lépést sem fogunk hátrálni. Felszólítjuk az elnököt, hogy hagyja befejezni azt, amit elkezdtünk. Elmondása szerint a „fiúk” nagyon csalódottak a keddi tárgyalások után.

photo_camera Fotó: ALEKSEY NIKOLSKYI/Sputnik via AFP

Kedden az orosz és ukrán delegációk isztambuli találkozója után Oroszország ugyanis bejelentette, hogy „drasztikusan csökkenti” katonai aktivitását Kijev és Csernyihiv térségében. Bár a Pentagon szerint ennek nem szabad bedőlni, mert a csapatmozgások alapján ez inkább újrapozícionálásnak tűnik.