Észak-Korea hamarosan ismét atomkísérletet hajthat végre

külföld
2022 április 01., 10:19

Egyre több jel utal arra, hogy Észak-Korea 2017 után először ismét atomfegyver tesztelhet, legalábbis amerikai és dél-koreai elemzések szerint. Két amerikai tisztviselő beszélt arról a Reutersnek, hogy az utóbbi időben megszaporodtak a jelek, amik szerint az ismert észak-koreai nukleáris bázison, Punggye-riben egyre több minden történik.

Egy dél-koreai katonai vezető is megerősítette az amerikai értesülést, mint mondta, a jelek arra utalnak, hogy az észak-koreaiak újra elkezdtek tevékenykedni a tesztelésre használt földalatti alagutak egyikében, melyeket amúgy korábban elvben végleg lezártak.

A tesztelések célja az észak-koreai fegyverarzenál fejlesztése lehet: az amerikaiak szerint a rezsim kisebb robbanófejeket, illetve megbízhatóbb bombákat szeretne előállítani.

Egy észak-koreai atomkísérlet minden bizonnyal komoly politikai hullámokat vetne Ázsia-szerte: a korábbi kísérleti robbantások után Kína és Oroszország is csatlakozott az Egyesült Államokhoz Phenjan elítélésében, de múlt héten, amikor az észak-koreaiak ballisztikus rakétát lőttek ki, Peking és Moszkva is felszólalt az ellen, hogy új szankciókat vessenek ki a rezsimre.

A koreai kérdésekért felelős kínai különmegbízott, Liu Hsziaoming egyrészt minden felet önmérsékletre szólított fel, másrészt kitért arra, hogy a konfliktusok forrása azért mégiscsak az, hogy Washington nem tudta érdemben kezelni Phenjan jogos biztonsági aggályait.

Észak-Korea 2018-ban, nemzetközi újságírók jelenlétében robbantotta be a Punggye-ri bázis alagútjainak bejáratát, de nemzetközi szakértőket nem hívtak meg, ezért volt, aki már akkor felvetette, hogy annyira nem is lett komoly baja az alagutaknak. Abban az évben Phenjan vállalta, hogy nem végeznek több kísérleti atomrobbantást és rakétakísérletet, ugyanakkor azóta visszavettek ebből az ígéretből, mivel szerintük az Egyesült Államok nem viszonozta a gesztusukat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.