Az ukránok szerint Zelenszkijjel biztosan nem kellett megküzdenie Orbánnak a kampányban

2022 április 03., 13:00

Márki-Zay és Lázár János körzetében disznóvágásból visszamaradt húst osztanak szavazatért

Makón (Csongrád-Csanád megye, 4. OEVK) érdekes dolgokat tapasztaltak a választás tisztaságára figyelő őrszemeink a délelőtt folyamán. A történtek szavazatvásárlás erős gyanúját vetik fel - írta a Tiszta szavazás.

Beszámolójuk szerint a Tulipán utcai és a Királyhegyesi utcai szavazókör előtt őrszemeik arra lettek figyelmesek, hogy kora reggeltől 2-3 gyanús autó órákon keresztül visszatérően megállt a két érintett szavazókör előtt, kiszálltak belőle szavazni igyekvő emberek, majd a szavazás után a szavazóköröktől nem messze lévő Bethlen utca 11. címen lévő telekre szállították őket ugyanezekkel az autókkal.

A helyi szavazók elmondása szerint azért ez a telek volt az autók célpontja, mert itt „a megfelelő helyre behúzott szavazatért 5 adag húst adtak a disznóvágásból visszamaradt húsokból” nekik. A Tiszta szavazás őrszemei elmentek a helyiek által említett telekhez, ahol nagy sütés-főzést és jövés-menést láttak az udvaron, de nem engedték be őket, arra hivatkozva, hogy a rendezvény nem nyilvános, „magáneseményről” van szó.

photo_camera Fotó: Mónus Márton/MTI/MTVA

Mivel a választási törvény szerint nem csupán az tekinthető büntetendő cselekedetnek, ha pénzért vásárolják meg az állampolgárok szavazatait, hanem az is, ha bármilyen anyagi ellenszolgáltatást (például élelmiszert) ajánlanak cserébe, emellett a választójogot érintő jóhiszemű joggyakorlás sérülése is felmerült az eset kapcsán, a szemtanúk úgy döntöttek, hogy rendőrt hívnak a Tulipán utcai szavazókörhöz, és feljelentést tesznek.

A TASZ választási jogi szakértője szerint a rendőrség eljárása problémákat vet fel, hiszen azonnali intézkedési kötelezettségük lett volna annak érdekében, hogy a további törvénysértő cselekedetek elkövetését megakadályozzák, ezért a helyszínen lévő jogász az ügyészséghez fordult, akik utasították a rendőrséget az eljárásra.

Makó (Csongrád-Csanád megye, 4. OEVK) egyébként Márki-Zay Péter és Lázár János (Fidesz) körzetéhez tartozik.

A Tiszta szavazás programban a Civil Kollégium Alapítvány és az aHang toborzásával 9 megyében több száz önkéntes őrszem, szórólaposztó, a TASZ révén pedig két tucat jogász segít elkerülni, dokumentálni és bejelenteni a választási visszaéléseket.