“Megtörtént a csoda” - kezdte értékelő beszédét Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, listavezetője és leendő országgyűlési képviselője. A kijelentést óriási üdvrivalgás fogadta, majd a sajtótájékoztatón lévő mi hazánkosok elkezdték skandálni, hogy “éljen a Nemzet.”
A Mi Hazánk Mozgalom a Budapesti Kongresszusi Központban tartotta eredményváróját vasárnap. Valahonnan sejthették, hogy sikeres este lesz, mert a körítés grandiózus volt: hatalmas gyülekező menza asztalokkal, korlátlan mennyiségű ital, sós és édes sütemények, kávé és tea. Az esemény kezdetén családias volt a hangulat, Novák Elődön és Dúró Dórán látszott, hogy kicsit stresszesek, fel-alá mászkáltak.
Nem sokkal hét óra után megérkezett a párt sztárjelöltje, Magyarország egykori legerősebb embere, Fekete László. Amikor odaléptünk hozzá, hogy beszéljünk vele, azt mondta, “na ettől féltem.” A kezdeti idegenkedés után azonban készségesen válaszolt. „A kampány alapján úgy érzem, be fog jutni a parlamentbe a Mi Hazánk” – kezdte. Ha mégsem jutnak be, öngyilkosok azért nem lesznek, de azért egy kicsit csalódott lesz. „Rengetegen óhajtanak másféle, becsületesebb, tisztább jellegű politikát. Ha ezek az emberek sem tudnak rajtunk segíteni, akkor azért elgondolkodtató a helyzet” – mondta Fekete.
Az első sajtótájékoztatót, fél nyolckor Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese tartotta. Röviden értékelt, örült, hogy a kampányuk botránymentesre sikerült, és végig programközpontúak maradhattak. Ezután felsorolta, hogy milyen példátlan ellenszélben kellett végigküzdeniük ezt az időszakot:
Novák Előddel is sikerült beszélni pár szót, röviddel azután, hogy kijött a Medián friss kutatása, ami szerint a Mi Hazánk nem jutott volna be a parlamentbe. Novák szinte ugyanazt mondta, amit pár perce Dúró, és azt, hogy “bíznak abban, hogy az EP-választásokhoz hasonlóan most is sikerül megcáfolni a közvélemény-kutatókat.” Sikerült.Hatalmas tapsvihar, üdvrivalgás, kurjantások. Ezekből lehetett tudni, hogy kijöttek az első részeredmények. “Ez nagyon komoly… Na, akkor győztünk?!.. Gratula Lacikám” - vidultak a politikusok, szimpatizánsok és aktivisták. Aztán ahogy telt az idő, egyre nyugodtabban mosolygott mindenki, szinte biztosak lehettek abban, hogy bejutnak a parlamentbe, a vége felé már mindenki Toroczkait várta. A párt elnöke, bár tizenegyre tervezte értékelését, ennek Orbán Viktor győzelmi beszéde keresztbe tett, a várva várt feloldozás csúszott fél órát.
Miután Orbánon a jelenlevők kellően kidühöngték magukat, már ordítottak is a folyosóról: “Kezdünk”, és meg is jelentek a párt sztárpolitikusai, Dúró Dóra, Novák Előd és Toroczkai László. Toroczkai beszéde velősre sikeredett. “A csatát megnyertük, de folytatódik a küzdelem, míg egész Magyarországot fel nem emeljük” - mondta. Az üdvrivalgás után a jelenlévők fesztelen pezsgőzgetésbe kezdtek, és politikusokhoz méltó módon már a másnapi parlamenti munkáról szóltak a szóváltások.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.