Szexuális erőszak miatt 3 évre ítéltek egy jemeni férfit Budapesten

bűnügy
2022 április 12., 15:15

Szexuális erőszak miatt jogerősen 3 év börtönbüntetésre ítélt a Fővárosi Törvényszék egy jemeni férfit, aki egy buszról lerángatott és meg akart erőszakolni egy nőt tavaly márciusban Budapesten.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a törvényszék helyben hagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság korábbi ítéletét, ami szerint 2021. március 27-én a reggeli órákban egy autóbuszról lerángatott egy nőt, akit lefogott, majd „szexuális cselekményt akart végezni vele”, amit járókelők akadályoztak meg.

A kommüniké felidézte, hogy az elsőfokú bíróság az előkészítő ülésen elfogadta a terhelt beismerő és tárgyalásról lemondó nyilatkozatát. Az elsőfokú ítélet ellen akkor a vádlott és védője enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést, míg az ügyészség tudomásul vette azt.

A másodfokú eljárásban a Fővárosi Főügyészség a vádlott előkészítő ülésen tett nyilatkozata alapján úgy ítélte meg, hogy annak beismerő nyilatkozatával szemben kételyek támaszthatók, emiatt a nyilatkozatot nem kellett volna elfogadni, ezért azt indítványozta, hogy a másodfokú bíróság az ítéletet helyezze hatályon kívül, és utasítsa új eljárásra az elsőfokon eljáró bíróságot – írták.

A másodfokú bíróság megállapította, hogy helyesen járt el a kerületi bíróság, amikor az előkészítő ülésen elfogadta a vádlott beismerő nyilatkozatát – áll a közleményben, ami szerint a vádlottat mellékbüntetésként 5 évre kiutasították Magyarországról.

Az Origó 2021 júliusában arról írt, hogy a vádlott jemeni bevándorló. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.