Karácsony: „Karácsonyabb” leszek a Karácsonynál

POLITIKA
2022 április 13., 05:50
comments 3

„Az ég szerelmére, akkorát buktunk, mint az üveges tót. Tehát akinek ezek után nincs felelősségérzete az ellenzéki oldalon, aki nem tesz fel magának kérdéseket, vagy aki úgy érzi, hogy mindent jól csinált, az szerintem pszichopata” – mondta Karácsony Gergely a Telexnek adott interjúban.

A főpolgármester szerint nem igaz, hogy a hat párt vezetői egy olyan politikai kartellt alkotnának, ami a sorban álló, lángoló tehetségű politikusok kirekesztésével van elfoglalva. Ugyanakkor azt elismeri, az az egység, amit kiírtak a plakátokra, nem jött létre politikai, tartalmi, bizalmi értelemben, de erre lehet, hogy nem is volt idő. "Vége van ennek a választásnak, és itt, a Városházán sok mindent jegeltünk annak érdekében, hogy ne okozzunk problémát a koalíciós együttműködésben, de most megyünk tovább, ezért „karácsonyabb” leszek a Karácsonynál" - utalt arra, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök a választás után arra szólította fel híveit, hogy legyenek Gyurcsányok.

Irgalmatlanul nehezen állt össze a közös kampány, a program, és a pártelitek szintjén nagyon sok belső feszültség volt. És ne nézzük le a választópolgárokat, iszonyatosan jó orruk van ahhoz, hogy azonnal kiszagolják azt, amit el akarnak előlük titkolni. Látszottak ezek a belső törésvonalak, és ezek nagymértékben karcolták a kormányzóképesség látszatát

- hangzik el a beszélgetésben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt