Tizennégy éve nem jelentkeztek olyan kevesen óvodapedagógusnak, mint most

oktatás
2022 április 14., 06:41
comments 6

2008-ban jelentkeztek utoljára olyan kevesen óvodapedagógus szakra, mint idén, olvasható az eduline.hu-n.

Az alacsony fizetések miatt az elmúlt években folyamatosan csökkent a jelentkezők száma, tavalyhoz képest hatszázzal kevesebben jelentkeztek. Idén 2234-en adták be a jelentkezésüket, de nem mindből lesz munkára fogható óvodapedagógus, ugyanis a képzésen 20–23 százalékos a lemorzsolódási arány, emellett a hallgatók 10-12 százaléka kilép a képzésből, vagyis nagyjából az egyetemisták harmada nem jut el a diplomáig.

Pedig már év közben is 459 óvodapedagógust kerestek szerte az országban.Ez aligha fog változni, amíg az óvodapedagógusok az első 14 évben körülbelül 200 ezer nettót fognak keresni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.