A svédek és a finnek NATO-csatlakozása még jobban kiélezi Oroszország és a Nyugat viszonyát, de elkerülhetetlen

április 18., hétfő 15:17
19

Sükösd Miklós írása

Magdalena Andersson svéd miniszterelnök páncélozott harcjármű kezelésével ismerkedik az ukrajnai háború után összerántott, norvég irányítású NATO–finn–svéd közös hadgyakorlaton („Hideg válasz”), március 21-én. Fotó: ANDERS WIKLUND/TT News Agency via AFP

A napirendre került finn és svéd NATO-tagság, és az ebből következő katonai feszültség nagyobb kockázatot hordoz egy lehetséges NATO–Oroszország konfliktus kitörése szempontjából, mint a már mintegy másfél hónapja zajló az orosz-ukrán háború.

Egyfelől Finnország és Svédország szuverén államok (EU-tagok) , és természetesen megvan a joguk az atlanti védelmi szövetségbe lépésre. Az Ukrajna elleni véres orosz agresszió nyomán előbb a finn, majd a svéd közvélemény többsége gyorsan és egyre nagyobb arányban a NATO-belépés mellé sorakozott fel. A reakció érthető és történelmi jelentőségű váltást hozott. A közvélemény ugyanis évizedek óta a semlegesség pártján állt mindkét országban.

Most azonban az egyre erősödő demokratikus nyomásra, állampolgári kezdeményezésekre mindkét kormány elkezdte a csatlakozással kapcsolatos belpolitikai megbeszéléseket. Finnország várhatóan heteken, és Svédország pedig hónapokon belül benyújtja csatlakozási kérelmét a NATO-hoz. Demokratikus államokban – a skandináv demokráciák működnek legjobban a világon a különböző felmérések szerint – a kormányok nem is tehetnek mást: az orosz-ukrán háború fenyegető árnyékában, az állampolgárok többségének akarata szerint cselekszenek. Történelmileg pedig a svéd, de főleg a finn közvélemény emlékezetébe mélyen beivódott az orosz (szovjet) fenyegetettség, az 1939-ben, a szovjet csapatok hadüzenet nélküli támadásával kezdődött szovjet-finn háború.

Másfelől Oroszország évtizedek óta nyíltan hangoztatja, hogy nem tűri ezen országok belépését a NATO-ba. A stockholmi orosz nagykövet már 2015-ben nyíltan megfenyegette Svédországot, hogy az esetleges NATO-csatlakozás nem maradna következmények nélkül. A közelmúltban pedig ugyanez a nagykövet egy svéd lapban konkrétan tagadta Svédországnak azt a jogát, hogy akár csak tárgyaljon is a NATO-ba lépésről. Vagyis gyakorlailag nem ismeri el Svédország önálló döntési képességét, állami szuverenitását. Lényegében ugyanúgy, ahogy ezt Ukrajnával kapcsolatban is tette Putyin, mielőtt megtámadta.

Magdalena Andersson svéd (balról) és Sanna Marin finn miniszterelnök találkozója Stockholmban, április 13-án. A téma a NATO-csatlakozás volt. Fotó: PAUL WENNERHOLM/AFP

A balti kijárat elvesztése

Az 1340 kilométer hosszú finn-orosz határ Finnország NATO-tagságával NATO–orosz határrá válna, ez megengedhetetlen az orosz geostratégiai doktrína szerint, éppúgy, mint Ukrajna nyugati orientációja. Ugyanaz a poros, régről maradt cári-szovjet-putyini (eredetileg még a napóleoni háborúk idejére visszanyúló) doktrína ez, amely az Ukrajna elleni támadás alapjául szolgált. Az oroszok számára külön fájdalmas lehet, hogy Finnország NATO-tagságával fontos stratégiai pozíció, a második legnagyobb orosz város, Szentpétervár tengeri kijárata, a Finn-öböl ellenőrzése teljesen a NATO-hoz kerülne, mivel az alig ötven kilométer széles öböl déli partja a már NATO-tag Észtország területe. Oroszországnak ugyan van még egy balti-tengeri kijárata: Kalinyingrád, de ez speciális helyzetű terültet, enklávé, amely nincs szárazföldi összeköttetésben az anyaországgal.

A balti kijárat biztosítása egyébként fontos tétel lehet később az Oroszországgal való stratégiai tárgyalásokon a feszültség enyhítésére.

A két északi ország együtt, már most, semleges államként is Ukrajnához mérhető katonai erőt képvisel. Svédország GFP-je (Global Firepower), katonai ereje a 25., Finnországé pedig az 58. helyen áll, (Ukrajna a 22.), szemben Oroszország 2. helyével. Ráadásul gazdag országokról van szó, amelyek már a fenyegetés hatására elkezdték erősíteni hadseregeiket, és még bőven vannak forrásaik fegyverkezésre.

Oroszország hagyományos – szárazföldi, légi és tengeri – katonai támadása az északi országok ellen ezért nem sok sikerrel kecsegtetne. Erre utal a villámháborús terveik kudarca még a katonailag gyengébb Ukrajnában is. Felmerülhet ezért, hogy ha marad az orosz katonai doktrína, akkor az oroszok a nem konvencionális – a harcászati (taktikai) nukleáris vagy vegyi fegyverekkel való támadást – is megfontolhatják.

A téteket emeli a tágabban vett északi-tengeri régió geostratégiai felértékelődése. Az északi sarki jégpáncél olvadása miatt kitermelhetővé válnak a tengerfenéki ásványkincsek, olaj, nemesfémek, stb. És hajózhatóvá válik a térség, gyorsabban el lehet majd jutni kereskedelmi és hadihajókkal északon Kínába mint délen az Indiai-óceán felé. És Kínából is Nyugatra persze. Az észak-orosz Murmaszk teljes átjárót enged Oroszország számára az Északi-tengerre. Az orosz jégtörők és hajók már most is közlekednek ott. Sem Finnországnak, sem Svédországnak nincs észak-tengeri kapcsolata, a NATO-tagállam Norvégiának viszont van. Az öt skandináv ország – a már ma is NATO-tag Norvégia, Dánia és Izland, kiegészülve Finnországgal és Svédországgal – egységes tömböt képezne a térségben, megváltoztatva annak biztonsági egyensúlyát.

De katonailag nemcsak ezért stratégiai jelentőségű az egész északi régió. Hanem többek között az interkontinentális rakéták röppályájának megfigyelése (Európa és Amerika között ez a legrövidebb út a rakéták számára), a műholdak északi sark feletti pozíciója, a tengeralattjárók szabadabb mozgása miatt. Az északi régió heves geostratégiai versengésében Oroszország ezért is teljes mértékben érdekelt (Dániával, Norvégiával, Kanadával, az USA-val és Kínával együtt).

Kína már évek óta nagy erővel vesz részt az északi térség hatalmi vetélkedésében. Ez pedig nagy különbség az ukrajnai helyzethez képest. Kína számára az ukrán–orosz háború lényegében európai belügy maradt. Az északi régió geopolitikai, katonai súlyponti helyzete és a gazdasági (kereskedelmi, nyersanyag-kitermelési, stb.) érdekek mind erre sarkallják. A kínai stratégiai törekvések repülőterek építésére és kutatóállomások létesítésére Grönlandon, és ezek megakadályozása az amerikai–kínai szuperhatalmi vetélkedés kitüntetett terepét jelentik. Évekig tartó külpolitikai harcok után Kína 2019-ben visszalépett a grönlandi repülőtér-építési illetve kutató/katonai bázis projektektől. Grönland Dánia és az USA mellett Kína számára is kiemelt fontosságú a rakéta-előrejelző rendszer kiépítése, az úgynevezett Északi Selyemút (Polar Silk Road) hajózási útvonal fölötti ellenőrzés, és a grönlandi ásványkincsek miatt. Kína és Oroszország lehetséges gazdasági és katonai együttműködése az északi térségben a jövő fontos kérdése lesz.

Világ lőporoshordója No. 2.

A globális amerikai-kínai stratégiai szembenállás legfontosabb frontja ma a Tajvan politikai és katonai helyzete körüli ellentét (az ehhez kötődő dél-kínai tengeri konfliktusokkal együtt.) Ez a térség a világ lőporoshordója, itt a legnagyobb egy globális konfliktus kialakulásának veszélye. A dobogó második helye eddig üres volt – és most elkezdett erre pályázni az egyre feszültebb északi régió. Tajvani arany, északi ezüst a jelenlegi állás a geopolitikai ütközőzónák rangsorában.

A skandináv válság tehát sajnos az ukrán háborúnál is kockázatosabb lehet az orosz–NATO konfliktus szempontjából. Melyek a legvalószínűbb forgatókönyvek és mi a szereplők érdeke?

Kulcskérdés az időtényező. Ha a két északi országnak sikerül gyorsan belépnie a NATO-ba, amíg Oroszországot közben lefoglalja az ukrajnai háború, akkor nyert ügyük lehet. Érdekük ezért a minél gyorsabb cselekvés. Minden számítás szerint Oroszország nem indítana kétfrontos háborút az északi front megnyitásával.

Bár lakosságát tekintve viszonylag kicsi a két északi ország, katonailag (fegyverzetet, kommunikációs technikát, katonai és civil morált, a nemzeti védelmi és gazdasági szervezettséget, rugalmasságot, vészhelyzeti gyakorlati felkészülést és begyakorlottságot, illetve az önkéntesek számát tekintve) nagyon felkészültek, elsősorban Finnország. De Svédország is egyre inkább készül az önvédelemre. A svéd kormány már 2022. januárjától kezdve jelentősen megemelte hadi kiadásait és az ország fegyverzetének megerősítését. Az orosz harci repülők és tengeralattjárók ismételt határsértései (és más orosz provokációk) nyomán a svéd kormány a stratégiai fontosságú, Svédországhoz tartozó Gotland szigetre katonai erőket telepített, számolva az orosz fenyegetéssel. A Balti-tengeren, a Svédország és a balti országok között elhelyezkedő sziget megerősítésére még az ukrán háborút megelőzően, idén januárban került sor.

Elméletben nukleáris és vegyi fegyverekkel támadhatna Oroszország, akár Finn- és Svédország NATO-tagsága előtt, akár utána. Ennek a valószínűsége kicsi. De az ukrajnai háborút sem látta előre senki, olyan irracionálisnak tűnt mindenkinek az oroszokon kívül.

A finn és svéd NATO-tagság után indított orosz esetleges agresszió pedig azonnal NATO-orosz háborút jelentene. Ez a forgatókönyv nem pusztán regionális háborúra korlátozódna, hanem a nyugati világ és Oroszország közötti globális háborúba, vagyis világháborúba torkollhat. Ráadásul ha Oroszország megtámadná Finnországot a NATO-belépés miatt, akkor Észtországot sem hagyhatja ki a Balti-tengeri kijárat miatt.

Marad a szájalás

A legvalószínűbb forgatókönyv azonban, hogy Putyin marad a szájdzsudónál az északi országokkal szemben. Ugyanakkor Oroszország várhatóan még több nukleáris és hagyományos fegyvert telepít a balti országok közvetlen közelébe. (A nukleáris fegyverek elrettentő célú átcsoportosítására az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese, a volt orosz elnök Dmitrij Medvegyev már konkrétan utalt.)

A finnek és svédek NATO-tagsága az elhibázott ukrajnai háború következménye, tehát elvileg gyengíthetné Putyin belpolitikai pozícióját. Az oroszországi belső propaganda és cenzúra erejét azonban nem szabad alábecsülnünk. Ukrajna megtámadása óta drámaian növekedett az orosz elnök hazai népszerűsége. Jelenleg azonban nem megválaszolható kérdés, kitartanak-e Putyin mellett a gazdasági, titkosszolgálati és katonai elitcsoportok.

Logikus tehát, hogy a újabb, északi konfliktus kiélezése helyett Putyin az ukrajnai délkeleti frontra a lehető legnagyobb erőket csoportosítja át. Belpolitikailag egyre inkább személyes, politikai jövőjét érintő kérdéssé vált számára, hogy ott sikert tudjon felmutatni. Katonailag pedig az a stratégiai kérdés, sikerül-e létrehoznia (a szakadár orosz területekkel, illetve a most támadást alatt tartott és meghódítani kívánt térségben) egy egységes oroszbarát régiót a Fekete-tenger mentén, Ukrajna területén.

Az északi régióban pedig – a finn-orosz határszakasszal kialakuló új, hosszú NATO-orosz határon, a balti térségben, és tágabban az egész északi régióban - hosszú távú, elhúzódó, feszült, közvetlen szembenállást valószínűsíthetünk a nyugati szövetség és Oroszország között. Egyfajta forró hidegháborút, az idegek és a nukleáris fenyegetettség háborúját.

A finn és svéd emberek az agresszor Oroszországtól és a háborútól való félelmükben keresnek biztonsági garanciát és ezért támogatják a NATO-csatlakozást. Akaratukat Moszkva nem tudja keresztülhúzni. Finnország és Svédország várhatóan csatlakozik az észak-atlanti katonai szervezethez. Ezután azonban minden érdekelt fél – és az emberiség – közös érdeke a feszültség tárgyalásos csökkentése.

Sükösd Miklós egyetemi docens, a Koppenhágai Egyetem Modern Európai Tanulmányok Központjának igazgatóhelyettese; legutóbbi szerkesztett könyve: VÍRUSNAPLÓ: Válogatás 2020-2021 (Magyar Tükör Könyvek, Budapest-Melbourne 2022)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt