Az eredeti terveknél 70 százalékkal drágábban újította föl a Postapalotát Matolcsy Ádám barátja

gazdaság
2022 április 29., 10:02
comments 8

Nagyjából 13 milliárd forinttal, az eredetileg tervezett árnál 70 százalékkal drágábban sikerült felújítania az MNB megbízásából a Széll Kálmán téri Postapalotát a Raw Development nevű cégnek - írja a Direkt36. Az építkezésről szóló vizsgálati jelentés szerint a közpénzből készülő projekthez nem készültek gazdaságossági számítások és hatásvizsgálatok, viszont közbeszerzést sem kellett kiírni a projekthez, mert az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságától erre engedélyt kapott az MNB ingatlanos cége.

Az 1920-as években épült Postapalotát 2018-ban szerezte meg az MNB, a jegybank alapítványainak vagyonkezelői aztán 7 milliárd forintból végeztettek szerkezeti felújítást. 2020-ban pedig megindulhatott a beruházás második üteme, az épület teljeskörű felújítása. A feladatot a Raw Development nevű cég nyerte meghívásos/tárgyalásos pályázaton, állítólag a legjobb árú ajánlatot adva. A Raw több szállal is kötődik az MNB vezetéséhez: azt egy olyan cég alapította, amelyben Szemerey Tamás, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére alapított.

A Raw Development tulajdonosa pedig Somlai Bálint, Matolcsy György Ádám fiának barátja és üzlettársa. A Raw nemcsak a Postapalotát újíthatta föl, de az MNB Szabadság téri székházának felújítását is ez a cég végezheti, 55 milliárd forintért.

Az előkészítő anyagok alapján a jegybank igazgatósága 16-19,5 milliárd forint közötti összegben jelölte meg, mennyit költene a felújítás második ütemére, az viszont végül 13 milliárd forinttal többe került. Igaz, az eredeti számításokban nem szerepelt a Csaba utcai átjáró, a Pénzmúzeum és az épület legfelsőbb szintjén lévő a legfelső szinten lévő „exkluzív terület” kialakítása.

A szerződéseket az MNB-Ingatlan Kft. még az MNB felügyelőbizottságának sem adja ki, így nem tudni pontosan, hol szállt el az összeg. A felügyelőbizottság jobbikos tagja, Nyikos László adott ki jelentést a projektről, de mivel nem láthatta a szerződést, nem lehet megítélni, mennyire volt átlátható és elszámoltatható a közvagyon felhasználása. Ebben a jelentésben szerepel az is, hogy a beruházáshoz nem készültek gazdaságossági számítások, amit az MNB-Ingatlan tagad, de dokumentumokat ki nem ad.

Somlai Bálint és Matolcsy Ádám a Sziget VIP-ben 2017 augusztusán
photo_camera Somlai Bálint, Matolcsy Ádám, Sziget VIP, 2017 augusztusa Fotó: Botos Tamás/444

A Postapalota felújításában nemcsak Matolcsy Ádám barátja, de Matolcsy Ádám és cége, a Balaton Bútor is részt vett. A bútorgyár teherautóit lefényképezték a Postapalotánál, Matolcsy Ádám viszont erre csak annyit reagált, hogy a cége nem indul olyan közbeszerzésen, ahol a kiíró a Magyar Nemzeti Bank vagy annak bármilyen leányvállalata. Csakhogy ebben a felújítási projektben nem voltak közbeszerzések, az MNB-Ingatlan ugyanis engedélyt kért a nemzetbiztonsági bizottságtól, hogy a beruházás mentesülhessen a közbeszerzési kötelezettség alól, mondván, hogy az MNB ingatlanainak védelme nemzetbiztonsági érdek. A bizottság az engedélyt megadta. Matolcsy Ádám azóta elismerte, hogy a cége szállított bútort a Postapalotába.

Matolcsy Ádám és Somlai Bálint üzleteivel Rényi Pád Dániel kollégám foglalkozott részletesen ebben a cikkében.

link Forrás


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.