Hivatalosan is vége, nem építheti meg Paks 2 északi párját a Roszatom Finnországban

május 2., hétfő 9:35
6

Hétfő reggel megjelent egy közlemény a Fennovoima nevű finn konzorcium oldalán, amelyben arról tájékoztatnak, hogy leállítják a Hanhikivi nevű atomerőmű építését.

A Fennovoima nevű konzorciumban számos finn társaság van benne, nagyobb részük állami vagy önkormányzati vállalat, amelyeket a Voimaosakeyhtiö SF fog össze, illetve 34 százalékban a Roszatom finnországi leányvállalata, a RAOS Voima Oy van benne.

2013 decemberében írtak alá szerződést, hogy közösen, a Roszatom technológiájával egy 1200 MW-os atomerőművet építenek. Pont ugyanazt a prototípust építették volna fel, mint amiből Paksra kettőt rendelt a magyar állam a Roszatomtól, alig néhány héttel később, 2014 januárjában.

A két beruházás engedélyeztetése eddig nagyjából párhuzamosan bukdácsolt - egyik beruházás sem kapott még létesítési engedélyt. A problémák hasonlók voltak, bár ezekről a finn kormány sokkal nyíltabban beszélt, mint a magyar. Az alapvető probléma az volt, hogy a megrendelt erőmű még papíron sem volt kész. Hiába adtak már át ilyen típusú erőművet Oroszországban és Fehéroroszországban is, az EU-s szabványoknak megfelelő változat nem volt készen, ezért az engedélyek kiadása évek óta csúszott mindkét országban.

Hanhikivi látványterve Fotó: Lehtikuva / Fennovoima / AFP

Az orosz-ukrán háború kitörése után a finn kormány már jelezte, hogy biztonsági aggályok miatt nem támogatják tovább a projektet. A finn gazdasági miniszter március közepén azt mondta, nincs esély arra, hogy Hanhikivi 1 megkapja a létesítési engedélyét, miután a Roszatom szakemberei részt vállaltak ukrajnai atomerőművek elfoglalásában.

A beruházás leállításáról szóló mostani közlemény három okot nevez meg: túl sokat késett eddig is a Roszatom a tervekkel; túl lassú az engedélyeztetés; és a háború okozta kockázatok túl nagyok ahhoz, hogy a munkát folytatni lehessen.

A finnek ezzel a tervezési munkát és az engedélyeztetési eljárást is leállították.

Hogy Paks 2-vel mi lesz, az nem világos. A magyar kormány eddigi megnyilvánulásai mind arról szóltak, hogy folytatni akarja a beruházást. Ám energetikai szakértők közül többen is arról beszéltek az elmúlt hetekben, hogy egyáltalán nem garantált a folytatás, és Süli János paksi bővítésért felelős miniszter posztja sem biztos az új kormányban.

Néhányan arra tippelnek, hogy a Roszatom helyett a kormány hamarosan egy másik céget bíz meg atomerőmű építésével, ám ha ez így is lenne, az jelentősen eltolná a beruházás most sem látható végét. Ráadásul a Roszatommal kötött szerződés felmondásának feltételei sem világosak, lehet, hogy óriási kötbért kellene fizetnie a magyar államnak, figyelmeztetnek néhányan a bolgár példát emlegetve. Ott egy kormányváltás után leállították a Roszatom beruházást néhány évvel ezelőtt, de ez rengeteg pénzébe került a szófiai kormánynak.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt