Finnország visszalépett, Paks 2 északi párját nem építheti meg a Roszatom

külföld
2022 március 23., 18:58
comments 16

Mika Lintilä, Finnország gazdasági minisztere kedd délután a helsinki parlamentben kijelentette, hogy "teljesen kizárt", hogy építési engedélyt kapjon a Hanhikivi atomerőmű megépítése.

Az erőművet a paksi beruházás testvérének tekinthetjük, hiszen ugyanúgy a Roszatom lett volna a kivitelező, és pont ugyanazt a típust tervezték Finnországban is megépíteni, mint amit Paksra szántak.

A különbség annyi lett volna, hogy míg Pakson orosz államközi hitelből egy magyar állami cég az építtető, addig a finn változatban a beruházás fővállalkozója egy vegyesvállalat lett volna, aminek 34 százalékos tulajdonosa a Roszatom, a maradék pedig finn állami, önkormányzati és magáncégek konzorciumának a kezében van.

A finn erőmű engedélyeztetési eljárása előbb kezdődött, mint Paks 2-é, de ahogy a magyar hatóság, úgy a finn sem adta még ki a létesítési engedélyt. A finn hatóság problémáin keresztül érthettük meg itthon is, hogy a Roszatom által ígért erőmű valójában még tervezőasztalon sincs készen, mert az EU-s szigorú szabályoknak is megfelelő változat tervei hiányosak. Nem hivatalosan az terjed, hogy a magyar hatóságnak is ez a baja, és ezért nem adták ki még az engedélyt Paksra.

Eddig nagyon fontos érv volt a magyar engedélyezést intéző OAH kezében, hogy amíg a finnek nem bólintanak a Roszatom terveire, addig ők is várhatnak.

Hanhikivi látványterve
photo_camera Hanhikivi látványterve. Most már sosem derül ki, hogy nézne ki igaziból. Fotó: Lehtikuva / Fennovoima / AFP

Most viszont eldőlt, hogy a finn engedély sohasem fog megérkezni. Mika Lintilä azzal indokolta a kormánya döntését, hogy nem lehet olyan cégre bízni egy finn atomerőmű megépítését, amelyik megsértette a nemzetközi jogot. A Roszatom akkor követte el a jogsértést, amikor a szakemberei erőszakkal átvették a zaporozzsjai atomerőmű működtetését Ukrajnában, miután az erőművet az orosz hadsereg elfoglalta. Az erőmű elfoglalása, a benne dolgozók terrorizálása, az erőmű üzemi területén lévő egyik épület ágyúzása mind sértették a nemzetközi jogot.

A miniszter bejelentését követő parlamenti ülésen a finn képviselők nem vitatták a kormány döntését. Arról tettek fel inkább kérdéseket, hogy a kormány akar-e más típusú, nem orosz atomerőművet a helyébe. Ám erről még nincs álláspontja a kormánynak. Ez attól is függ, hogy a Roszatom hajlandó-e túladni az erőművet építtető cégben lévő részvényein, és a többi tulajdonosnak mik a szándékai a céggel.

Miki Lintilä finn gazdasági miniszter
photo_camera Miki Lintilä finn gazdasági miniszter Fotó: EMMI KORHONEN/AFP

Ami egyelőre biztos, hogy a Roszatom a finn államtól nem kap engedélyt az atomőrmű megépítésére.

A magyar kormány egyelőre kitart amellett, hogy a Roszatom megépítse a Paksra tervezett két reaktort. Ugyanakkor a Roszatom egyik alvállalkozója már elkezdte elbocsájtani a magyar beruházáson dolgozó embereit, ami arra utal, hogy a paksi beruházás helyzete korántsem olyan stabil, mint ahogy azt a magyar kormány láttatni kívánja.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.