Kritizálta a háborút, most bujkál, és el kellett adnia a bankját az orosz milliárdosnak

külföld
2022 május 02., 07:20
comments 15

Oleg Tinkov egyike volt annak a kevés nagyon gazdag orosz vállalkozónak, aki nyíltan is kritizálta Putyin háborúját: miután Oroszország megtámadta Ukrajnát, Tinkov az Instagramon fejezte ki nemtetszését.

Tinkov vagyonát tavaly kilenc milliárd dollárra becsülték, Oroszország egyik legnagyobb bankjának alapítója. A New York Timesnak adott interjúban elmondta, hogy egy nappal azután, hogy kifejezte tiltakozását, az orosz kormány képviselői megkeresték a bank vezetőségét, és közölték velük, hogy államosítani fogják a pénzintézetet, ha nem szakítanak meg minden kapcsolatot az alapítóval.

photo_camera Fotó: ILIYA PITALEV/Sputnik via AFP

Tinkov végül múlt héten adta el 35 százalékos részesedését egy orosz bányaipari milliárdosnak. Elmondása szerint ez egy kétségbeesett lépés volt a részéről, amire a Kreml kényszerítette. A vételárat nem árulta el, de a tranzakciót egy túsztárgyaláshoz hasonlította, és nem volt beleszólása abba, hogy mennyiért adja el a részét.

Tinkov telefonon beszélt az amerikai lap újságírójával. Ez volt az első nyilvános szereplése a háború kezdete óta, de nem árulta el, hol tartózkodik. Mint mesélte, biztonsági őröket is fel kellett vennie, miután az orosz hírszerzéssel kapcsolatban álló barátai figyelmeztették, hogy veszélyben lehet az élete. Mint mondta, a leukémiát túlélte, de a Kreml lehet, hogy meg fogja ölni.

Tinkov régóta igyekezett magát Putyintól és a Kremltől független milliárdosként pozicionálni, ugyanakkor figyelt arra is, hogy ne kerüljön konfliktusba az orosz vezetéssel. Mint most a lapnak mesélte, számos üzlettársa és a kormányelit több tagja is közölte vele privátban, hogy egyetértenek vele, ugyanakkor félnek ezt a nyilvánosság előtt is felvállalni.

„Rájöttem, hogy Oroszország mint ország nem létezik többé” – fogalmazott Tinkov, aki szerint Putyin sokáig marad még hatalmon. Mint elmondta, korábban is rossznak gondolta a rezsimet, de az fel se merült benne, hogy ennyire katasztrofális lehet majd a helyzet.

A Tinkov által 2006-ban alapított Tinkoff bank közleményében tagadta, hogy fenyegetés érte volna a bank vezetését. Egyben el is határolták magukat az alapítótól, aki a közlemény szerint évek óta nem vett részt a bank napi működésében. Tinkov részvénycsomagját egy Putyin-közeli milliárdos, Vlagyimir Potanyin vásárolta meg.

A New York Times cikke megjegyzi, hogy Tinkovnak a nyugati országokban is akadnak problémái: tavaly 507 millió dollárt kellett fizetnie az Egyesült Államokban, hogy lezáruljon egy adócsalási ügye, míg idén márciusban Nagy-Britannia őt is rátette az orosz üzleti elitet érintő szankciós listára.

Tinkov elmondta azt is, hogy amúgy is eladta volna valószínűleg a részesedését, mert amíg Putyin életben van, semmi sem fog változni, ezért egyáltalán nem hisz Oroszország jövőjében. És, tette hozzá, azt se akarja, hogy egy olyan országhoz kössék a nevét, ami ok nélkül támadja meg a szomszédját.

Elmondása szerint nem azért adja ezt az interjút, hogy feloldják ellene a szankciókat, ugyanakkor bízik benne, hogy a brit kormány egy ponton rájön arra, hogy hibát követtek el.

Szerinte az, hogy a csontvelő-átültetés után egy ritka fertőzést kapott el, szintén magyarázhatja azt, hogy más gazdag oroszokhoz képest miért mer nyíltan kiállni a rendszer ellen. Elmondása szerint az orosz elit sok tagja jelezte felé a támogatását, de mindenki csak titokban.

Tinkov szerint mind értik, hogy a nyugathoz, a globális piacokhoz kötődnek, és közben villámgyorsan olyanná vált a helyzetük, mint az irániaknak. Azt szeretnék, ha a gyerekeik Szardínián tölthetnék a nyarakat, és nem tetszik nekik a jelenlegi helyzet.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.