Pintér és Semjén nélkül egyszerűen nincs kétharmados Fidesz-kormány

POLITIKA
2022 május 13., 14:27
comments 5

Az ötödik kormányának névsorát jelentette be Orbán Viktor, ezúttal úgy, ahogy egy focicsapat keretét szokás.

link Forrás

Nem is kérdés, hogy a listán ott van Pintér Sándor örökös belügyminiszter. Ő az összes eddigi Orbán-kormányban az elsőtől az utolsó percig, 16 éven keresztül belügyminiszter volt, és lesz most is. Az is igaz, hogy a közoktatást és az egészségügyet eddig még nem felügyelte, ahogy várhatóan most majd fogja.

Rajta kívül Varga Mihály az, aki az eddigi 4 Orbán-kormánynak tagja volt, de kétszer is csak a félidőben, csereként küldte be Orbán. Először a jegybankelnöknek kinevezett Járai Zsigmond helyett ugrott be pénzügyminiszternek 2001 legelején. Aztán a második Orbán-kormányban előbb egy kevésbé fontos poszton (egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter) váltotta Fellegi Tamást 2012. júniusban, majd jött a komolyabb feladat és a nagy váltás. Varga 2013 márciusban a Járaihoz hasonlóan az MNB élére kinevezett Matolcsy György helyett lett nemzetgazdasági miniszter. Azóta vele számol pénzügyminiszterként Orbán, bár még nem világos, hogy mi lesz a feladata a gazdasággal foglalkozó sok kormánytag között.

Éles a különbség az első, az MDF-fel és a kisgazdákkal valódi koalíciós kormányzást vivő Orbán-kormány (amiben miniszter volt például Kövér László, Pokorni Zoltán és diplomája megszerzése után Deutsch Tamás is, meg persze koalíciós partnerként Torgyán József) és a 2010-es kétharmados többségű kabinet irányítása között, amikor megkötések nélkül alakíthatta a kormányait Orbán.

Mindkét korszakban miniszter volt Pintéren és Vargán kívül Martonyi János, de ő a kétharmadban már csak egy ciklusban volt külügyminiszter, 2014-ben kiszállt. Matolcsy György kapott még feladatot az első és a második Orbán-kormányban is, de egyikben sem volt egy egész cikluson át.

Ha a kétharmados, Orbánnak a miniszterek kiválasztásában lényegében teljesen szabad kezet biztosító időszakot nézzük, akkor Pintér mellett Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a kihagyhatatlan kormánytag.

Semjén minisztériumot soha nem irányított, örökös miniszterelnök-helyettesként, nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszterként (és a győzelmi színpadok állandó szereplőjeként és énekeseként) teszi hozzá a magáét a kormány működéséhez 2010 óta. Ez bővült ki 2018-ban azzal, hogy már az egyházügyekért és nemzetiségekért is felelős lett. És most már az egyházdiplomáciát is hozzá sorolták.

A kétharmad minden percét hivatalban töltő Pintér és Semjén után így néz ki a veteránlista a hivatalban lévő és maradó miniszterek között:

  • Varga Mihály 2012 júniusa óta
  • Szijjártó Péter 2014 szeptembere óta
  • Rogán Antal 2015. október óta
  • Gulyás Gergely., Palkovics László és Nagy István 2018. május óta
  • Varga Judit 2019 július óta

Mindössze egy ciklus után távozik Kásler Miklós (vele együtt az Emmit is ejti Orbán), Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Mager Andrea, nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter. (Nem folytathatja Süli János sem, de őt még 2017 májusban bízta meg a Paks 2 körüli teendőkkel Orbán, vagyis több mint egy ciklusig volt kormánytag.)

A 12 éve tartó kétharmados korszakban Orbán a legkisebb szerepet a kormányaiban messze Kósa Lajosnak adta eddig. Az ősfideszes politikusok közül ő várt a legtovább, hogy kormánytag lehessen, végül Orbán 2017. október 2-án nevezte ki az ekkor már régóta futó Modern városok program lebonyolításáért felelős tárca nélküli miniszternek. A mandátuma hét hónappal később, 2018. május 18-án le is járt, a harmadik Orbán-kormány megszűnésével. A negyedikbe annak ellenére nem került be, hogy a Modern városok program még folytatódott.

link Forrás

Kósa után Novák Katalin volt a legrövidebb ideig kormánytag, de ő a köztársasági elnökségre cserélte a kormánytagságát.

Kevés olyan miniszter van, akitől látványosan szabadult meg Orbán, általában az újabb ciklusoknál cserél vagy más pozíciókat kapnak azok, akik kiszállnak. Hende Csabánál ugyanakkor meg sem próbálták titkolni, hogy a miniszterelnök elégedetlen volt a honvédelmi miniszteri tevékenységével, egészen konkrétan a határkerítés építésének tempójával, ezért cserélte le 2015 szeptemberben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.