Vizsgálat indult Skóciában, mivel kétszeresére ugrott az csecsemők halálozási aránya

május 14., szombat 13:06
3

Miután hat hónapon belül másodszor is megugrott az újszülöttek halálozásának száma Skóciában, a helyi hatóságok széles körű vizsgálatot indítottak az ügyben - írja a BBC. Márciusban legalább 18, négy hetesnél fiatalabb csecsemő halt meg, ez az arány 1000 születésre vetítve 4,6, míg 2021 szeptemberében legalább 21 baba, ez az arány 1000 születésenként 4,9. Eközben az újszülöttek átlagos halálozási aránya valamivel több, mint ezerből két születés.

Fotó: Neville Mountford-Hoare/PhotoAlto

Ugyan a csecsemőhalálozási arány hónapról hónapra nagymértékben változik, ez abnormális tendencia, ami nem lehet véletlen. 2017 júliusa nem észleltek ilyen nagy emelkedést, a vizsgálat akkor indult, amikor a halálozási ráta átlépte az 1000 születésenkénti 4,4-es „felső kontroll” küszöböt.

Az előzetes vizsgálat már megállapította, hogy a növekedés nem függ össze a csecsemők esetleges koronavírus-fertőzésével. Dr. Sarah Stock, az Edinburghi Egyetem anyai és magzati gyógyászatának szakértője, illetve egy terhesség alatti coovidról írt tanulmány társvezetője elmondta: ismert, hogy a vírus hatással lehet a terhes nőkre, és komplikációkat okozhat, például koraszülést, ezért további vizsgálatra van szükség. Azt viszont hangsúlyozta, hogy a Covid-oltás, amelyről a kísérletek következetesen azt mutatták, hogy biztonságos a terhesség alatt, nem volt tényező a csecsemőhalálozásokban.

„Több szervezettel együttműködünk, hogy megértsük a halálozásokhoz lehetségesen hozzájáruló tényezőket, annak érdekében hogy továbbra is javítsuk a legkisebb és legbetegebb csecsemők ellátását Skóciában” - mondta a skót kormány szóvivője.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt