Hat hónapja tartóztatták le, még mindig Schadl György a végrehajtói kar elnöke

május 17., kedd 9:17
10

Hivatalosan még mindig Schadl György az elnöke a Magyar Bírósági Végrehajtói Karnak, írja a Népszava. A lap több alkalommal is kereste a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát, hogy megtudják, mikor jön a tisztújítás a karnál, melynek vezetőjét fél éve tartják előzetes letartóztatásban. A hatóság ugyanakkor ennyit közölt a lappal:

„Magas szakmai szempontrendszer alapján kiválasztott 35 új végrehajtó került kinevezésre a múlt héten. A további szakmai lépésekről időben fogjuk tájékoztatni a közvéleményt”

Schadl Györgyöt tavaly novemberben tartóztatták le, a 444-en cikksorozat is futott az ügyészségi iratok nyomán arról, hogy a gyanú szerint Schadl milyen korrupciós ügyekben volt érintett, illetve hogy hogyan fizette le Völner Pál fideszes államtitkárt.

Schadl letartóztatása ellenére nem állt meg az élet a végrehajtói karnál, és nemrég neveztek ki új végrehajtókat a letartóztatottak vagy meggyanúsítottak helyett, akikkel a lap információi szerint azt közölték, hogy a jövőben „a helyes útról való letérés esetében zéró toleranciát fogunk alkalmazni. ”

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt