A delfinek a vizeletük ízéről is képesek felismerni egymást

május 19., csütörtök 12:51
1

A St Andrews Egyetem kutatói felfedezték, hogy a delfinek anélkül is felismerik barátaikat és családtagjaikat, hogy látnák vagy hallanák őket, egyedülálló ízérzéküknek köszönhetően ugyanis képesek vizeletük és más váladékaik alapján megkülönböztetni a társaikat.

Atlanti delfinek az Azori-szigeteknél. Fotó: FRANCO BANFI/Biosphoto via AFP

Vincent Janik professzor, a Skót Óceánok Intézetének igazgatója és kollégái, Jason Bruck és Sam Walmsley azt vizsgálták, hogyan reagálnak a delfinek a különböző egyedek vizeletmintáira. A Science Advances című folyóiratban megjelent tanulmányuk szerint a tengeri emlősök sokkal nagyobb érdeklődést mutattak az általuk felismert állatok vizelete iránt, mint a számukra ismeretleneké iránt.

„A delfinek hosszabb ideig tanulmányozták a vizeletmintákat, ha azok számukra ismerős állatoktól származtak, vagy ha a delfinek egyedi és jellegzetes füttyével együtt mutatták meg azokat nekik. A fütty a delfinek számára egy olyan akusztikus azonosító, amely úgy működik, mint egy név” - mondta el Janik.

A vizsgálatban részt vevő delfinek a hawaii és a bermudai Dolphin Quest üdülőhelyekről érkeztek, ahol turistákkal szoktak úszni. Társas csoportjaikban természetes tengervízben élnek, így ideálisak voltak a tanulmányhoz. Azzal, hogy az állatokat betanították arra, hogy szükség esetén vizeletmintát adjanak, a tudósok olyan gyűjteményt tudtak létrehozni, amely segítségével ismert és új ízeket voltak képesek bemutatni a delfineknek.

A kutatók úgy vélik, hogy a delfinek másképp érzékelik az ízeket, mint más emlősök. „Még mindig nagyon keveset tudunk arról, hogyan működik az ízérzékelés a delfineknél. Más tanulmányok kimutatták, hogy elvesztettek sok olyan általános ízt, amelyet más emlősöknél is megtalálunk, mint például a savanyú, az édes, az umami vagy a keserű. De vannak szokatlan érzékelősejtjeik a nyelvükön, amelyek valószínűleg részt vesznek más állatok egyedi ízeinek ilyen érzékelésében” - magyarázta a professzor. (Guardian)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt