Holtan találták a szombaton eltűnt M. Beátát

bűnügy
2022 május 25., 15:18
comments 8

Holtan találták Bihar megyében M. Beátát, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatóját, akinek szombaton veszett nyoma Kolozsváron. M. barátja, B. F. társaságában tűnt el, akit most gyilkosság gyanújával köröznek. B. a román hatóságok szerint időközben már elhagyhatta Romániát.

B. F. korábban maga is a Sapientia oktatója volt, két éve, 2020 augusztusában súlyosan bántalmazta akkori barátnőjét. Más nők is arról vallottak, hogy a férfi megverte őket, ezért tavaly a kolozsvári bíróság 90 nap közmunkára ítélte, és kötelezte, hogy vegyen részt pszichológiai tanácsadáson.

B. F.-et a bántalmazást követően a Sapientia menesztette, állását, óráinak egy részét éppen M. Beáta vette át doktoranduszként.

A Cluj24.ro román hírportál beszámolója alapján a román nyomozóhatóságok szerint B. és M. szombaton B. autójával Havasrekettyére indultak, ahol a nő még fényképet is készített magáról. Onnan ismeretlen irányba távoztak. A nyomozók feltételezése szerint B. F. még aznap, egy dühkitörés során végzett M. Beátával, majd áldozata testét zacskókba csomagolva Báródsomos külterületén egy sűrű növényzettel benőtt részen rejtette el, egy főúttól mindössze kétszáz méternyire.

A lap M. barátaitól úgy tudja, hogy a nő Havasrekettyéről még valóban küldött magáról képeket a Messengeren. Pár órával később viszont már csak egy sms-t kaptak tőle azzal, hogy sajnos mégsem tud este elmenni a megbeszélt találkozóra. Ők most azt gyanítják, hogy azt az üzenetet már B. F. küldhette, és M. akkor már halott lehetett.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.