Kirúgtak 115 orosz nemzeti gárdistát, mert nem akartak Ukrajnában harcolni

háború
2022 május 27., 14:57
comments 6

Bírósági dokumentumokból derült ki, hogy az orosz nemzeti gárda (Roszgvargyija) 115 tagját azért rúgták ki, mert nem voltak hajlandóak Ukrajnában harcolni. A Putyin privát hadseregeként emlegetett Roszgvargyija az orosz hadseregtől különálló félkatonai szervezet, amelyet 2016-ban hoztak létre terrorelhárítás és a közrend megőrzésének céljából. Eddig főként békés kormányellenes tüntetések szétverésére vetették be őket.

A kirúgott katonák ügye azért került nyilvánosságra, mert kollektív keresetet nyújtottak be egy orosz bíróságra, amelyben megfellebbezték a döntést. A keresetet a bíróság elutasította, az indoklást pedig közzétették a honlapjukon.

A bíró szerint a katonák elbocsájtása jogos volt, mivel „megtagadták egy hivatalos feladat elvégzését”. Andrej Szabinyin, a katonák ügyvédje viszont azt mondja, a bíróság példátlanul gyorsan hozott döntést, számos dokumentumot elutasítottak, bizonyos tanúk behívását pedig megtagadták.

A háborús tudósítások szerint az orosz hadsereg morálja nem túl jó, sokan azt állítják, nem tudták, hogy háborúba küldik őket.

Az elbocsájtott gárdisták története azért is érdekes, mert Oroszország hivatalosan nem áll háborúban, ezért a kirúgás az egyetlen szankció, amit alkalmazhatnak azoknak a katonáknak az esetében, akik orosz területen tagadják meg a harcot. Vagyis az ilyen történetek teszik láthatóvá, hogy az orosz morálról érkező jelentések megalapozottak, a frontra vezényelteket nem fűti a harci kedv. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.