Molnár Gyula belépett a DK-ba

POLITIKA
2022 május 31., 09:01
Molnár Gyula, a DK országgyűlési képviselőjelöltjeként aláírásokat gyűjt Budapest 18. sz. választókerületében
photo_camera Molnár Gyula, a DK országgyűlési képviselőjelöltjeként aláírásokat gyűjt Budapest 18. sz. választókerületében Fotó: botost/444.hu

Molnár Gyula, Újbuda egykori szocialista polgármestere belépett a Demokratikus Koalícióba. A politikus erről Facebook-oldalán tájékoztatta a nyilvánosságot.

„A politikában ezernyi dolog változhat, egyvalami azonban állandó: nincs sikeres politikus sikeres politikai közösség nélkül. És ha a puding próbája az evés, akkor a közösség próbája a közös munka. Az elmúlt hónapokban sokat dolgoztunk együtt a DK-val, és mára már nem kérdés, hogy én a DK közösségéhez szeretnék tartozni. Ettől még maradok, aki voltam, és teszem a dolgom, ahogy eddig”

- írta Molnár kedd délelőtt.

Molnár Gyula 1994 és 2010 között, és 2018-tól is az MSZP országgyűlési képviselője volt, 2016 és 2018 között pedig elnökként vezette a szocialista pártot.

A viszonya az MSZP-vel az elmúlt években fordult válságosra, egész pontosan a 2018-as választási vereség után, amikor Tóth Bertalan pártelnök és az MSZP Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa megrovásban részesítette Molnárt, amiért eltitkolta, hogy megállapodott a Liberálisokkal.

A megállapodás úgy szólt, hogy Fodor Gábor pártja nem indul el a választáson - különben a koalíciós szövetség számára 15 százalékosra emelkedett volna a parlamenti küszöb -, cserébe kapnak 60 millió forintot. Erről Molnár Tóth háta mögött állapodott meg Fodorral.

2021 júniusában aztán Molnár bejelentette, hogy a DK színeiben kíván elindulni az előválasztáson, mire gyorsan ki is rakták az MSZP-ből.

Molnár, igaz hogy csak néhány tucat szavazattal, de végül alulmaradt a momentumos Tóth Endrével szemben a budapesti 18. választókerületben tartott előválasztáson.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.