Csányi Sándor nem nyúlt az 5,5 milliárd forintos profitjához

gazdaság
2022 június 01., 12:02
comments 1

Igazi nagybefektető a Bonitás 2002 Befektető és Tanácsadó Zrt. Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor kizárólagos tulajdonában lévő társaság 2021 végén 29 kapcsolt vállalkozásban összesen több mint 148 milliárd forint értékű befektetéssel rendelkezett – derült ki a cég most közzétett tavalyi beszámolójának kiegészítő mellékletéből, amit az mfor.hu nézett át.

A cég továbbra is messze legértékesebb portfólióeleme az egyebek mellett a mezőgazdaságban meghatározó szereplőnek számító Bonafarm Csoport lehet, amelyet 2019-ben 100 milliárddal szerepeltetett a Bonitás. A meglévő portfóliók bővítése kapcsán pedig talán a leglényegesebb, hogy immár a Budai Egészségközpont kizárólagos tulajdonosa lett Csányi Sándor cége - írja a gazdasági portál.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

A végeredmény ugyan pozitív, ám messze nem olyan impozáns, mint a 2020-as, igaz, az a cég történetében is kiugró. Míg tavalyelőtt a Bonitás közel 64 milliárd forintos bevételre tett szert a pénzügyi műveleteiből, addig 2021-ben csak ennek kevesebb mint a tizedére, 6,1 milliárdra. Márpedig alapvetően ez befolyásolja az eredményét, amely ennek következtében az adózás után 5,5 milliárd lett, szemben a 2020-as 63,2 milliárddal. Azért nincs ok az aggodalomra, az eredménytartalék ugyanis a múlt év végén 138 milliárdot tett ki. Ennek ellenére Csányi nem vett ki osztalékot a cégből - írta az mfor.hu.

Csányi Sándor legutóbb azt mondta, hogy ha a kormánynak nem sikerül megállapodnia az uniós forrásokról, és az ukrajnai háború is elhúzódik, akár 1700 milliárd forintos kiigazításra is szükség lehet. Ez nagyjából be is jött, hiszen a különadókkal 800 milliárd forintot, az állami megszorításokkal pedig további 1200 milliárd forintot igazít ki a kormány.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.