Ütötte, rúgta és egy seprűnyelet is eltört az ellátotton egy zalaegerszegi szociális otthon ideges gondozója

bűnügy
2022 június 02., 12:26
comments 1

Közfeladatot ellátó személyként elkövetett bántalmazás miatt emeltek vádat egy 22 éves gondozó ellen, aki Zalaegerszegen többször megütött és megrúgott egy gondozottat – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

Pirger Csaba elmondta, hogy a 22 éves férfi képesítés nélküli szociális gondozóként dolgozott egy zalaegerszegi szociális otthonban, ahol tavaly augusztusban ez történt:

  1. A vádlott a nővérszobában volt a kollégáival, akikhez sírva ment be az otthon egyik dolgozója, akit éppen elbocsátottak.
  2. Ekkor érkezett a nővérszobához egy férfi ellátott, aki ételért akart bemenni a helyiségbe, de a dolgozók többször is kiküldték.
  3. Az elbocsátott nővel baráti viszonyt ápoló vádlott „ideges volt” a kolléganőjével történtek miatt, ezért dühében a gondozott férfit kétszer arcon ütötte, lábon rúgta, hátba vágta, majd kilökdöste a nővérszobából.
  4. A fiatal gondozó és a kolléganői ezután a nővérszoba ajtaja előtt keresztbe tettek egy műanyag partvist, hogy a sértett ne tudjon bemenni ételért a helyiségbe, de a gondozott ennek ellenére átlépte az akadályt.
  5. Próbálta elvenni az ételt a hűtő tetejéről, mire a vádlott a seprűnyelet felkapva többször is hátba vágta a férfit, amitől a már amúgy is sérült, hajlott seprűnyél eltörött.
Nem ilyen fa, hanem csak egy műanyag seprűnyél tört el.
photo_camera Nem ilyen fa, hanem csak egy műanyag seprűnyél tört el. Illusztráció: police.hu

A bántalmazás következtében a gondozott nem sérült meg.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntette miatt emelt vádat. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.