A Fidesz nem akarta, de lesz Horn Gyula utca Budapesten

Budapest
2022 június 08., 15:58
comments 46

Több közterület nevét is módosította Karácsony Gergely főpolgármester előterjesztése nyomán a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, a közgyűlés pedig az utcanév-módosítások között elfogadta azt is, hogy legyen Horn Gyula utca Budapesten – írja a hvg.hu. A fideszes képviselők nem szavazták meg az előterjesztést.

Ughy Attila, a kormánypárt képviselője azt mondta, Horn Gyula „konfliktusos személyiség” az 1956-os forradalomban betöltött szerepe miatt.

Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere szerint Horn Gyula „államférfi volt, történelmi személyiség volt”, szerinte Hornról még Orbán Viktor is mindig tisztelettel beszélt.

Karácsony Gergely azt mondta, volt olyan pillanat, „amikor Horn Gyula a történelem rossz oldalán állt”, de szerinte az utcanévvel nemcsak egy politikai teljesítmény mellett tesznek hitet, hanem amellett is, hogy a „bevallott bűnöket meg lehet bocsátani”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.