Tarr Béla és Pálfi György feminista, alföldi westernsorozatot forgat Pipás Pistáról

június 8., szerda 11:17

Tarr Béla és Pálfi György feminista westernként jellemzett sorozatot tervez Fata Morgana címmel, Harmi Gábor forgatókönyvíró ötletéből. Tarr executive producerként, Pálfi rendezőként vesz részt a projektben. A forgatókönyvet Ruttkay Zsófi, Papp Gábor, Pálfi György és Harmi Gábor közösen írták. Az AMC Networks International – Central Europe két évvel ezelőtt vette meg a sorozat opciós jogát, amit érvényesítettek is, így őket illetik a sorozat szerzői jogai, ez lenne az első saját fejlesztésű sorozatuk - írják.

Jobbra Pipás Pista, balra egy vádlott-társa. Fotó: sulinet.hu

A sorozat Pipás Pista történetét dolgozná fel, aki nem volt ferfi, csak annak álcázta magát. Valójában Fődi Viktóriának hívták, és a 20. század elején a Szeged környéki tanyavilágban követett el számos gyilkosságot. Harmi a Filmhunak részletesen mesélt a sztoriról, amiről 15 éve hallott először.

A nyomorban élő lányt alkoholista apja bántalmazta, cselédként rendszeresen megerőszakolták, majd későbbi férje is erőszakos természetű volt. Miután megözvegyült, állítólag férfiruhát öltött és pipázni kezdett, valószínűleg azért, hogy így napszámosként magasabb, a férfiakéval megegyező bért kapjon. Később, mivel nagyon erős testalkatú volt, valószínűleg több helyi gazda felesége is felbérelte, hogy ölje meg a férjét. A szóbeszéd szerint 20-30 férfit is megölhetett, de csak két gyilkosságot sikerült rábizonyítani.

„A projekt komoly érdeklődést váltott ki az iparág minden területén: tárgyalásokat folytatunk ügynökökkel, nemzetközi vevőkkel és streamingszolgáltatókkal is, és várhatóan az év végéig sikerül biztosítanunk a teljes finanszírozást” - mondta Tóth Csaba, az AMC kreatív producere.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt